2025.01.14. 18:39
Az első alkalommal elájult, már tizennegyedik alkalommal adott vért
Mivel vér csak vérrel pótolható, így nem tudják eléggé a véradás fontosságát hangsúlyozni. Ezúttal a színházban jelentek meg a donorok.
A Magyar Vöröskereszt Heves Vármegyei Szervezete újabb véradást szervezett, ezúttal kedden a helyszín az egri Gárdonyi Géza Színház átriuma volt. Rendes Jánosné véradás szervező elmondta, a színház nem egy megszokott helyszín, évekkel ezelőtt már voltak itt, ez a harmadik ilyen alkalom. A véradás Egerben ismét sikeres volt.
– A színház vezetősége partner, így szeretnénk ezt folytatni, több ilyen eseményt ide szervezni. Maguk is aktívak voltak, a teátrum dolgozói is adtak vért, sőt volt, aki közülük első véradóként jelent meg – fejtette ki.

Fotó: Gál Gábor/heol.hu
Ez az alkalom már az újévben sem az első volt, a munka nem állt meg.
– Mivel vér csak vérrel pótolható, így nem tudjuk eléggé ennek fontosságát hangsúlyozni. A biztonsági készleteken felül is lényeges, hogy rendelkezzünk vérrel. Fontos emellett az is, hogy aki vért ad, az is jól jár. Frissül a vére, sokan arról számolnak be, hogy javul a közérzetük, frissebbek utána. S természetesen ez egyfajta szűrési lehetőség is, fény derülhet olyan problémára, amivel orvoshoz kell fordulni – mondta.
Azt is elmondta, tavaly egy picit visszaesett a véradási hajlandóság, de remélik, ez csak átmeneti állapot, a szervezet mindent megtesz azért, hogy ezeket az alkalmakat minél jobban hirdessék. Ezúttal 17-en jelentek meg.
Emlékezetes véradás Egerben
Közülük egyikük nyilatkozott is nekünk. Vidóné Dózsa Elizabet elmondta, tizennegyedszer tartotta tű alá a karját.
– Az első maradandó élmény, 20 éves voltam, és azt hittem, nem szabad enni előtte, folyadékot is keveset ittam, így elájultam. Azóta persze ilyen baj nincs. Személy szerint rám rám fizikailag is, a fejfájásom múlik, sőt az orrvérzésem is. Emellett nem lényegtelen szempont, hogy segíthetek másokon és ez jó érzéssel tölt el – fogalmazott.
