2025.02.07. 19:10
Hadat üzentek a felszínes és sértő kommunikációnak Gyöngyösön
Gyöngyösi győzelem, egri dobogós helyek születtek a III. Gyöngyösi Ifjúsági Vitaversenyen. Az ifjúsági vitaverseny tapasztalatai segítik a diákokat sikeresnek lenni az életben.
Pénteken harmadik alkalommal vívott higgadt és logikus érvelésen alapuló szópárbajt egymással a Gyöngyösi Ifjúsági Vitaverseny 22 induló csapata a mátraalji városban. A Mátra Művelődési Központban lezajlott megmérettetést az eddigiekhez hasonlóan a Gyöngyös Városi Diáktanács és a Gyöngyösi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda szervezte nemcsak helyi, de többek között Egerből, Gödöllőről és Aszódról is érkezett középiskolás diákoknak. A megnyitón Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere arról szólt, hogy a közösségi média kommunikációja, sajnos, nem a hosszú vélemények és nem az észérvek alapján működik.

Forrás: Czímer Tamás / Heol.hu
– Éppen ezért óriási teljesítmény felkészülni, az adott témában megnyilvánulni, és olyan érvrendszer alapján vitázni, amely előremutató. Ha ezt a vitakultúrát át tudjuk vinni a mindennapi életünkbe, ha a versenyzők ezt tudják közvetíteni a saját közösségükben, akkor ezzel mindnyájan nyertünk. A résztvevők pedig olyan felnőttekké válnak, akik tudják, hogy a kimondott szónak súlya van – emelte ki Szókovács Péter.
Székely Fanni, a Gyöngyös Városi Diáktanács elnöke arról beszélt, hogy ez az esemény nemcsak egy intellektuális megmérettetés, de egy lehetőség arra is, hogy a versenyzők elmélyítsék érvelési készségüket, kritikus gondolkodásukat, kommunikációs képességeiket.
– A vitakészség egy olyan képesség, amely egész életünk során hasznos lehet. Segíthet egy állásinterjún, üzleti tárgyaláson, de akár egy hétköznapi beszélgetés során is. A jól megfogalmazott gondolatok, az erős érvek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sikeresek kegyünk az életben. A vitázás ereje abban rejlik, hogy képes párbeszédet teremteni. Egy jól felépített vita nemcsak a résztvevőket, hanem a hallgatókat is gondolkodásra készteti. Ma mindannyian tanúi lehetünk annak, hogy a szavaknak milyen ereje van. A valódi intellektuális fejlődés ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér – fogalmazott Székely Fanni.

Forrás: Czímer Tamás / Heol.hu
Az ifjúsági vitaverseny győztese mellett számos nyertes több tudással gazdagodott
Fekete Gábor zsűrielnök, mint mondta, egyetemi oktatóként is rengeteg hiányosságot lát a vitakultúrában.
– Abban a világban, ahol az információáramlás ennyire gyors, mint napjainkban, és azonnal reakció érkezik mindenre, s ahol akár kamuprofillal megjegyzéseket tehetnek sértően, nyomdafestéket nem tűrően, anélkül, hogy belelátnának a dolgokba, ott talán egy kis empátia, egy kis helycsere jól jönne. Itt ez a helycsere meglesz: érvelésre ellenérvelés lesz a válasz, majd a vitázók szerepet cserélnek, ráadásul egyáltalán nem könnyű témákban. A tavalyi versenyzők mondták: a mai világban, amikor a gyors véleményformálás és a felszínes kommunikáció dominál, különösen nagy értéke van a tiszteletteljes, jól átgondolt érvekkel alátámasztott párbeszédeknek. Nem könnyű higgadtan reagálni. Ám a vita nem harc, hanem közös gondolkodás. A mai napnak egy győztese lesz, de senki nem távozik üres kézzel. A legnagyobb nyertes pedig az lesz, aki végül több tudással, bölcsességgel gazdagodik – foglalta össze Fekete Gábor.

Forrás: Czímer Tamás / Heol.hu
A viták során valóban problémás és megosztó témakörökben – például környezetvédelem, homoszexualitás, abortusz, eutanázia, mesterséges intelligencia – kellett helytállni a versenyzőknek, és megvédeni az álláspontjukat. A több csoportban működő – Molnár Katalin, Mikó Dalma, Nagy Réka Emese, Pifkó Tamás, Fekete Gábor, Jagodics Milán, Tóth Richárd, dr. Csárdás László, Válik István – összetételű zsűri döntése alapján a végeredmény:
1. Hanyatló Nyugat - Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium vegyes csapata
2. Nem értünk egyet! - Egri Dobó István Gimnázium
3. 11.A - Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium