Névadás

2025.02.07. 13:52

Nelzon, Zeki, Jáde, Manka: ezeket a neveket választották 2024-ben Hevesben

A családtervezés egyik fontos állomása az, hogy nevet válasszunk a – jövőbeni – gyermekeinknek. A legtöbb nő már gyerekkorában eltervezi, hogyan hívják majd a lányát vagy a fiát, sőt, nem ritka, hogy az egyik nem számára több, míg a másiknak egyáltalán nem álmodik meg nevet kislánykorában. Szerkesztőségünk utánajárt, a 2024-es évben milyen különlegességekkel gyarapodott az anyakönyvezhető utónevek jegyzéke.

Klasszikus vagy modern? Ősi eredetű vagy az utóbbi években megalkotott? Ezek a kérdések is foglalkoztathatják a családokat, ha névadáson törik a fejüket. Minden szülőpárnak van reménye arra vonatkozóan, születendő gyermeke majd milyen kisgyermekké és felnőtté cseperedik: igyekeznek tehát olyan nevet választani, ami – az elképzelés szerint – illik majd hozzá és nem utolsó sorban a családnak is tetszik. A nevünk ugyanis nem csak az identitásunk részévé válik, hanem egész életünkben azt viseljük majd, ezért nem csoda, ha a szülők ebben is a legjobbat keresik meg leendő szemük fényének.

névadás, utónevek jegyzéke
A névadás a leendő szülők egyik legizgalmasabb feladata.
Fotó: Huszár Márk

Vannak azonban olyan esetek, amikor a meglévő listában nem találunk számunkra kedves utónevet. Előfordul olyan is, amikor határozott elképzelésünk van arról, hogy gyermekünket hogyan nevezzük majd el, azonban az nem szerepel az anyakönyvezhető keresztnevek listáján. 

Az utónévadás engedélyeztetése – egyedileg bírálnak

Magyarországon meglehetősen szigorúan szabályozzák a névadást. Ennek értelmében csak a Magyar Nyelvtudományi Intézet által jóváhagyott utónevek jegyezhetők hivatalosan a listára, s ha egy szülő olyan név mellett döntene, mely azon nem szerepel, az intézethez benyújtott kérelmével próbálhatja meg felvetetni azt a jegyzékbe. Az ilyen megkereséseket az intézetnél dolgozó nyelvész szakemberek bírálják el.

Minden esztendőben jellemző, hogy több száz ilyen kérelem érkezik be a Nyelvtudományi Intézethez, ezeknek azonban csak a töredékét engedélyezik.

A 2024. év végi utolsó frissítés alapján 4660 anyakönyvezhető utónév közül választhattak a szülők. Fiúnévnek már adható a Lackó, amit az intézet hosszú éveken át elutasított, ám a jelenlegi esetben a leendő szülők olyan meggyőző érvekkel támasztották alá a kérelem jogosságát, hogy végül ezzel az utónévvel is bővült a jegyzék. Egyre több kérelemben találkoznak héber és görög eredetű nevekkel, de a török, perzsa, valamint szanszkrit nevek is gyakorta jelennek meg ezekben a beadványokban. 

Példák az új anyakönyvezhető nevekre

  • Hime (női)
  • Meszut (férfi)
  • Milász (férfi)
  • Hirotó (férfi)
  • Hideki (férfi)
  • Nármin (női)
  • Öjkü (férfi)
  • Musztafa (férfi)
  • Arszalan (férfi)
  • Nira (női)
  • Eldád (férfi)
  • Jován (férfi)
  • Miroszláv (férfi)
  • Briszéisz (női) 

Vármegyénk egyes városaiban is új szokások alakulnak

Gyöngyösön és térségében a korábbi, régi magyar nevek helyett mára már az újabbak közül választanak a babáknak nevet a szüleik. 

– A régi magyar neveket felváltották az olyan fiúnevek, mint az Armandó, a Zakariás, a Nelzon vagy az Ádin, míg a lányoknál gyakori a Jáde, a Zseraldina vagy a Milla – összegezte lapunk kérdésére Takács Tímea, gyöngyösi anyakönyvvezető. – Ugyanakkor a születések számában is megfigyelhető az eltérés: 2023-ban 887 gyermek született, míg a tavalyi évben csak 776 – tette hozzá.

Hatvanban  793 csecsemő számára állított ki születési anyakönyvi kivonatot a Hatvani Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodája. A lányokat a legtöbben Hannának, Lénának, Sárának, Emmának vagy Zselykének nevezték el, míg a fiúnevek között a Dominik, a Noel, a Levente, a Marcell és a Bence voltak a leginkább népszerűek.

– Sok esetben különleges hangzású, ritka neveket választottak a szülők: a lányok a Zinajda, a Manka, az Evolet, a Dinara és a Delani nevet kapták szüleiktől, míg fiúknál a Zeki, a Tege, az Efraim, az Ájhán, és a Ramiz keresztnevek is előfordultak – mondta el Drabos Zsoltné, a hatósági iroda anyakönyvvezetője. – Az utóbbi években egyre inkább megfigyelhető, hogy a családok újonnan érkező tagjai kettő utónevet kapnak – tette hozzá.

Az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának anyakönyvvezetőinek adatgyűjtése szerint a tavalyi év leggyakoribb fiúnevei között szerepelt a Benett, a Marcell, a Bence, a Nolen, a Zalán, a Bálint, az Olivér, a Kisztofer, a Botond és a Patrik, míg a lányok esetében a legtöbbször a Jázmin, a Léna, a Csenge, a Hanna, a Sára, a Zoé, a Kamilla, az Aisa, a Zselyke és a Liza nevek közül választott a legtöbb szülő.

– Mindkét nem esetében voltak különleges névválasztások is: született tavaly Kolen, Berián, Brájen, Konrád és Laurent nevű fiú újszülött is, illetve a lányok között az Apolka, a Holli, a Delani, az Auróra, a Zia, az Ájlin, az Elinor, a Beske, a Jamina, az Aziz és a Denisza voltak a ritkábban választott utónevek – tájékoztatott dr. Nagy-Holló Eszter Júlia, az egri polgármesteri hivatal jogi és hatósági irodájának vezetője. – Ritkábban, de előfordultak régi magyar nevek is, például a Sándor, a Zoltán, az István, a Béla, vagy az Erzsébet, a Mária, a Róza és a Katalin – emelte ki az irodavezető.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában