Gondoskodás

2025.02.13. 09:50

Nyitrai Zsolt: a Gondosóra nemzeti ügy

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a program népszerűsítése érdekében több szervezettel, hatósággal, intézménnyel kötöttek már együttműködést, ebbe a sorba illeszkedik az iparkamarával aláírt mostani megállapodás.

A Gondosóra nemzeti ügy – jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos a Gondosóra program és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közötti együttműködés alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten. A miniszterelnöki biztos a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott, a Gondosóra program a magyar kormány által indított egyik legszerethetőbb szolgáltatás, ami minden 65 év feletti számára ingyenes, és egész Európában egyedülálló. Eddig több mint 750 ezren regisztráltak a programra – tette hozzá, kiemelve: az óra már több mint 40 ezer életet mentett meg.

FH_5995
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat Fotó: Für Henrik Békés Megyei Hírlap  BMH

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy 2,2 millió nyugdíjas számára a nap folyamán kezdődik a nyugdíjak folyósítása, a megemelt formában érkező 13. havi nyugdíjjal ráadásul ebben a hónapban duplán kapják meg a juttatást az idősek. Hangsúlyozta, az anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett a biztonság is fontos a nyugdíjasok életében, ezt segíti a Gondosóra program.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy a program népszerűsítése érdekében több szervezettel, hatósággal, intézménnyel – például a polgárőrséggel, a rendőrséggel, a mentőszolgálattal – kötöttek már együttműködést, ebbe a sorba illeszkedik az iparkamarával aláírt mostani megállapodás. Az MKIK több mint 900 ezres tagsága körében népszerűsíti a szolgáltatást - folytatta, megjegyezve: biztos benne, hogy az együttműködés révén "erőiket meg tudják sokszorozni", így a program nagyot léphet előre.

A miniszterelnöki biztos beszámolt arról is, hogy az Orbán Viktor vezette polgári kormány a szolgáltató államot valósítja meg. Céljuk, hogy megkönnyítsék a polgárok életét – mondta, hozzátéve, a kormány a legfontosabb döntései előtt mindig kikéri az emberek véleményét.

Az új gazdaságpolitikáról szóló legutóbbi nemzeti konzultációban több mint 1,3 millióan mondták el a véleményüket, ennek hatására született meg a munkáshitel intézménye – mutatott rá. Kitért arra, hogy a munkáshitel keretében négymillió forintot vehetnek fel a dolgozó fiatalok, a lehetőséggel pedig már kilencezren éltek.

Nyitrai Zsolt a szolgáltató állam további elemei között említette a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatását, a rászoruló családoknak tanévkezdéskor biztosított ingyenes tanszercsomagot, a tanároknak és diákoknak kiosztott ingyenes laptopokat, valamint a digitális állampolgárság bevezetését.

Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a 65 éven felüliek az okoskészüléken keresztül a nap huszonnégy órájában kapnak támogatást.
A Gondosóra alanyi jogon járó, teljesen ingyenes szolgáltatás, ami világszinten is unikum – fogalmazott. A program vészhívás esetén értesíti a kontaktszemélyeket, a diszpécserszolgálat pedig azonnal küldi az orvosi segítséget – ismertette. Hozzátette, abban bízik, hogy a jövőben további hasznos szolgáltatásokkal tudják bővíteni az applikációt.

Nagy Elek, az MKIK elnöke azt mondta, ha nem lenne racionális érv, érzelmi alapon akkor is fontos lenne számukra, hogy a kamara támogassa a programot. Kiemelte továbbá, hogy Magyarországon "lassan munkaerőhiány van", ami azt jelenti, hogy a 65 év felettiek közül is egyre többen tudnak dolgozni, ehhez azonban szükséges, hogy az érintettek jó egészségben legyenek, és szükség esetén azonnali segítséget kapjanak.

Idősödik a társadalom, a piaci szereplők is idősödnek, és nagyon fontos a nyugdíjas korú vállalkozók egészségének megőrzése, hiszen az aktívan megélt idő mindenki életében sokkal értékesebb – magyarázta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában