Megható szavakkal és imával búcsúzik az egykori iskolája Mátétól

Pecze Máté a Jezsuba kisfiúként érkezett és érett fiatalemberként érettségizett 2018-ban a 12. b osztályban. Kollégistaként a hét öt napján a Jezsu volt az otthona. Úgy is élt itt, mintha otthon lenne. Barátait testvérként szerette. Mindig számíthattak rá. Szrenka Gergely írta Mátéról: „Amit tudok az nagyrészt tőle van. Az életem felétől, amióta ismerem, mindig számíthattam rá”. Osztálytársai elfogadták azt a békés csendet, a jó szándékát, amivel mindenki felé fordult. A kollégiumi és az osztályközösség hivatkozási pontja volt. Megbízhatósága, egyenes, őszinte jelleme, szorgalma, mély hite csendes példaképpé emelte őt. A templomi szolgálat természetes volt a számára. A közösségi miséken nagyon gyakran ministrált. Szerette a zenét, blockfőtén játszott, versenyekre járt, többször kapott arany minősítést. Kitűnő sportoló volt – írta  Mátéról egykori osztályfőnöke a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda honlapján.

Szerette az osztálytársait. Egyszer azzal lepett meg bennünket egy közös sütögetéskor, hogy mire megérkeztünk, már befűtötte a kemencét, felvágta a fát. Nem kértük rá, magától, szeretettel csinálta. Ilyen volt mindenben. Mindenkinek szeretettel adott, soha nem várt érte semmit. Nagyon szerette a földet, a növényeket. Gazdálkodó szüleinek segítője volt kicsi korától kezdve. Már gyerekként tudott szántani, aratni. Szerényen említette egyszer egy osztályfőnöki órán, hogy kenyeret is süt, amihez maga aratja és őrli a gabonát. Hozott kóstolót is egyszer, soha addig olyan finom kenyeret nem ettem. Öccse ballagásán, amikor találkoztunk, percekig ölelt. Ebben az ölelésben benne volt minden, amit egy osztályfőnök valaha is kaphat. Tegnap, amikor megtudtam, hogy már fentről tekint ránk, ez az ölelés jutott eszembe. Ez mindörökre megmarad – fogalmazott a volt osztályfőnöke.

Ahogy az iskola honlapján olvasható, egyik legjobb barátja, Bóka Zsombor fogalmazta meg, ki is volt Pecze Máté

„Mátéra talán mások azt mondanák, hogy “csendes fiú” volt. Valójában nem csendes volt, hanem képes volt csendes maradni a zajban. Meghallani mások szavát még akkor is, ha sietett, akkor is, ha más dolga akadt, vagy épp borúsabb volt felette az ég. Mikor nevetett, abban a legtisztább gyermeki kacaj visszhangzott; mosolyát mindenkor arca jellegzetes örömráncai keretezték. Napbarnított bőrének apró sebei, markos kézfogása és szikár alkata árulkodó lehetett bárki számára: ilyen lehet egy dolgos férfiember. Ám ő ennél sokkal több volt. A könyvek lapjait ugyanolyan hévvel forgatta, akárcsak a földet szántás közben; csillogó szeme érdeklődéssel fordult a nagyvilág felé. Lehetett szó a gépezetek fondorlatos működéséről, a világűr titkairól, a természet rejtelmeiről vagy a búzakalászok viselt dolgairól. Beszélte a világ minden nyelvét, hiszen képes volt a zene hangján szólni. Mikor együtt zenéltünk, így szóltunk a világhoz és magunkhoz is. Tizenkét évnyi ismeretség - egy röpke perc csupán. Hiszen nem láthatom már, mikor életed szerelmét tartod karjaid közt. Nem lehetek tanúja annak, ahogy gyermekeid után szaladsz örömöktől és aggodalmaktól megszépült arccal. S e világban nem ülhetünk már egymás mellett öregen, bölcsességet hordozván csontjainkban. Ám tudom: ott fenn a “Hegyen”, egyszer együtt nézzük még, mint épít a szél fáknak rőt szakállából új Golgotát a keresztfának. A Teremtő kísérjen utadon, Testvérem!”

Ahogy korábban megírtuk Pecze Máté december 19-én tűnt el, nagy erőkkel keresték, azonban már csak a földi maradványait találta meg egy túrázó Verpelét és Egerszalók között.