Top 100

2025.02.04. 19:33

Kiderült, melyik vármegyénk legjobb technikuma

Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő. A továbbtanulás előtt álló nyolcadikosoknak február 20-ig kell leadniuk jelentkezéseiket az általuk választott középfokú intézményekbe. Azok számára, akik még nem biztosak döntésükben, elmondjuk, melyik az a vármegyénkben található középiskola, mely helyet kapott az országos top100-as listán.

A középfokú oktatási intézményeket rangsoroló, az ország legjobbnak ítélt középiskoláinak top100-as listáján a 19. helyen áll az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által közzétett lista adatai alapján az iskola 90,96 pontos eredményét ért el. A rangsort több szempontot figyelembe véve állapították meg, mely az IKK tájékoztatása szerint az alábbiak szerint alakult:

Az Andrássy az országos top100-as lista 19. helyén áll
Az egri Andrássy az országos top100-as lista 19. helyén áll
Fotó: Huszár Márk/Heol.hu

– A rangsor összeállítása hét összevont mutató – a technikumokba beiratkozó tanulók 2023/2024-es tanév végi, 8. évfolyamos tanulmányi eredménye; a technikumi tanulók közismereti és szakmai érettségijének vizsgaeredménye; az intézmény teljes munkaidős oktatóinak az oktatói összlétszámukhoz viszonyított aránya; az intézmény digitális eszközellátottsága; az évfolyamukat sikeresen teljesítők aránya, valamint a 2024/2025-ös tanévben kilencedik évfolyam megkezdésekor megírt bemeneti szakképzési kompetenciamérésen elért eredménye – alapján történt. A végeredményt az egyes mutatók normalizált skálán elért pontszámának átlaga adta. Az elméletileg elérhető maximális összesített pontszám 100 lehet. 

A rangsor az intézmények szintjén készült, összesítve az egyes feladatellátási helyekre vonatkozó adatokat. A rangsorban azok az intézmények kaptak helyet, melyek legalább 100 fős tanulói létszámmal, köztük legalább 20 fős technikumi létszámmal működnek, valamint mindegyik rangsoroló szempont szerint érvényes adattal rendelkeznek. Mivel a 2023/24-es tanév végén a szakképzési rendszer átalakítása miatt nem került sor szakmai érettségi vizsgák lebonyolítására, a rangsoroló adatok ennél a mutatónál egy tanévvel korábbról származnak – áll az IKK magyarázatában.

A TOP100-as lista elején áll az Andrássy

Az országos lista által felállított rangsor elején és végén lévő iskolák között a különbség nem túlságosan számottevő: rendkívül szoros mezőny látható általa, ahol az egyes intézmények közötti 2-3 pontos különbség egyáltalán nem jelent eltérést a bennük folyó oktatás színvonalában. Az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium falai között – bár kezdetben nem ezen néven – 1921 óta folyik oktatás. Kezdetben fiúk számára fenntartott intézmény volt, s csak 1950-ben egyesült a "leány kereskedelmi iskolával". 

– Az elmúlt időszakban sokszor változott iskolánk neve, de a falai között mindig magas színvonalú oktató-nevelőmunkát végeztünk, amelyet a tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeink, számos hazai és külföldi pályázatunk sikeressége is bizonyít. Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk tanulói kétszer is megnyerték Egerben a középiskolák számára megrendezett „Év iskolája” versenyt és arra, hogy 2017-ben az Andrássy kapta az „Eger csillaga” megtisztelő címet, továbbá országos tanulmányi rangsorban, mely az ország katolikus középiskoláit hasonlítja össze (HVG 2016, 2017, 2018), az első tíz iskola között szerepelünk – szerepel az Andrássy internetes oldalán.

A listára az 53. helyen felkerült még szűkebb hazánkból a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium 88,46 összesített eredménnyel, valamint az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, amely a 86. helyet érdemelte ki, 86,31 ponttal.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában