2025.03.27. 10:16
Húszmillióval támogatja a rendőrséget az egri önkormányzat
Az önkormányzat átalakította a díjak és kitüntetések adományozásának rendszerét. Egerben is nyomoznak a rendőrök a dílerek után, a Béke telepen is volt már razzia, derült ki a márciusi közgyűlésen.

Elkezdődött az egri közgyűlés
Forrás: Huszár MÁrk / Heol.hu
A márciusi egri közgyűlésen napirend előtt elsőként az egri rendőrkapitányt, Kovács Józsefet kérdezték Eger közbiztonságáról. Bódi Zsolt elmondta, a múlt heti Béke telepen rendőrségi akció zajlott, ennek eredményességéről érdeklődött. Huszti Péter (CKE) arról érdeklődött, hogy a Rajner Károly utca vonzáskörzetéből kaptak-e bejelentéseket. Úgy tudja, hogy több magánterületre is bementek illetéktelenek. Ezek a személyek összefüggésbe hozhatóak-e a korábbi, felnémeti esetekkel, kérdezte, illetve a Hajdúhegy környékén mozgó gyanús alakokról is érdeklődött.

Forrás: Huszár Márk / Heol.hu
Kovács József azzal kezdte, hogy bizonyára mindenkihez eljutott a hír, hogy egy intézkedéssorozat indult a kábítószer-kereskedők, dílerek ellen. Elmondta, ennek a része volt a Béke telepen is az akció. Huszti Péternek azt mondta, érezett bejelentés, de még nem oszthat meg információt az ügyekről a nyilvánosság előtt. A Hajdúhegyen mozgó gyanús alakokkal kapcsolatban elmondta, tudnak róla, de sajnos pusztán azért mert gyanúsak, nem intézkedhetnek ellenük.
A dílerek mellett a gyanús alakokra is figyelnek
Vágner Ákos polgármester is említette, hogy Hováth László országgyűlési képviselő felelős a drogkereskedelem ellen zajló akció sikerességéért, illetve elmondta azt is, hogy az egri rendőrséggel megállapodást kötöttek: 20 millió forinttal támogatja az önkormányzat a hatóságot, hogy segítsék őket munkájukban.
Bódi Zsolt elmondta, hogy a lomtalanítások is vonzzák a rossz szándékú személyeket, gyakorlatilag felderítik, hogy honnan, mit lehet elvinni. Vágner Ákos elmondta, hogy ezt ő is tapasztalta és egyeztet a hulladékgazdálkodó cégükkel, megoldást keresnek arra, hogy a lakosságnak se legyen bonyolultabb a lomtalanítás, de ezeknek a személyeknek nehezebb dolga legyen.
Elkezdődött a márciusi közgyűlés Egerben
Fotók: Huszár Márk / Heol.hu
Az első téma a helyi kitüntetések és díjak átszervezése volt. Dr. Rák Sándorné, a kulturális bizottság elnöke elmondta, az elmúlt évek során a kitüntetések száma és kategóriái jelentősen megnövekedtek,
ami adott esetben az elismerés presztízsének a csökkenéséhez vezethet szerintük. A díjakat, kitüntetéseket meghatározó rendeletet ezért a következők szerint dolgozzák át:
– A Mészáros György Díj kikerült a rendeletből. Az összesen 2 alkalommal adták át 2018 és 2019-ben. Az Eger Reménysége Díj kikerült a rendeletből. Eger Kiváló Tűzoltója és Eger Kiváló Rendőre díj helyett létrehoztunk egy új kitüntetést az „Eger Szolgálatáért” kitüntetést, melyben kibővült a kitüntethetők köre. Minden évben 2 kitüntetés átadására lesz lehetőség. Kiváló Egri Diák kitüntetés és a Eger Város Jó Tanulója, Jó Sportolója elismerő cím esetében megemeltük a tanulmányi eredmény átlagát. Módosításokat javasolok a pénzbeli jutalmakban. Hírességek emléktáblára javaslatot a későbbiekben nem csak az Eger Sikeréért Egyesület tehet, hanem a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság tagjai is – sorolta az előterjesztő. A jövőben díszpolgári címből évente 1 adományozható. Ezen felül posztumusz díszpolgári cím választási ciklusonként 2 adományozható. Pro Agria életmű díjból évente 1, Pro Agria szakmai díj a nevelés, oktatás területén tevékenykedőknek adható, évente 2 adományozható, ahogy 2 szakmai díj adható a turizmus területén munkálkodóknak is. A Gárdonyi Géza Díjból évente 1 adományozható. Hibay Károly Emlékgyűrűből választási ciklusonként 2 adományozható. Hírességek emléktáblából évente 1 adományozható.