Vezetés

2025.03.26. 19:58

Egyre többen buknak a forgalmi vizsgán az egri autós oktatók tapasztalatai szerint

Szakértők azt mondják, egyre több sofőrpalánta bukik meg a forgalmi vizsgán. A jogosítvány megszerzése úgy tűnik, egyre nehezebb.

Egyre többen buknak meg Magyarországon a jogosítványra pályázók közül. A feltételek lettek nehezebb, rossz az oktatás, vagy kevésbé rátermettek a jelentkezők? – teszi fel a kérdést a Vezess.hu. Egyre nehezebben tudják megugrani a diákok a B kategóriás forgalmi vizsga követelményeit, a jogosítvány megszerzése egyre nehezebb, amit a statisztika is alátámaszt. Míg 2020 első három negyedévében még 50 százalék feletti volt a B kategóriás gyakorlati vizsga sikerességi mutatója, addig 2024 négy negyedévéből háromban már a 42 százalékot sem érte el, sőt, az év utolsó három hónapjában a vizsgázók több mint 60 százaléka megbukott. Az oktatók állítólag ugyanolyan becsületesen végzik a munkájukat, a vizsgakövetelmények nem változtak, maga a közlekedés viszont igen.

Vizsgázó jogosítvány megszerzése előtt. Egyre többször buknak a diákok mostanság  Fotó: Czinege Melinda Hajdú-Bihari Napló
Vizsgázó jogosítvány megszerzése előtt. Egyre többször buknak a diákok mostanság 
Fotó: Czinege Melinda Hajdú-Bihari Napló

Ezt erősítette meg érdeklődésünkre az egyik egri autósiskola szakértője is. A tapasztalatuk az, hogy a bukások valóban megszaporodtak, ennek összetett okai vannak.
– Nagyobb a vizsgakövetelmény, ahogy a forgalom, összetettebbek a forgalmi helyzetek is. Tapasztalataink szerint a diákok figyelmetlenebbek, a felkészültségük hiánya is látszik, motorikus képességeik sem olyan fejlettek, mint régebben. Meg kell osztaniuk a figyelmüket, s ez sem megy könnyen, nem olyan gyakorlatiasak – mondta.

A stressz és a vizsgadrukk is óriási, ez is a bukás okainak egyike. Hozzátette még, hogy az e-learninges oktatás nagy teret nyer, háttérbe szorította a tantermi oktatást, melynek következménye az lett, hogy nincsenek meg a megfelelő magyarázatok a diákoknak, az elméleti képzettség így csökkent, sokszor a forgalmi oktatás része lett ezeknek az anyagoknak a felfrissítése, melynek nem ott lenne a helye. Ahogy fogalmazott, az alapok sokszor hiányoznak, és a gyakorlati oktatás során nemcsak a járműkezeléssel és a gyakorlati részekkel kell foglalkozni, hanem a KRESZ-szabályokat is újra át kell beszélni. Ez pedig időbe telik.
– S természetesen az sem segít, ha türelmetlenek a már forgalomban lévő autósok, sokszor szabálytalanok is – tette hozzá.

Jogosítvány: a közlekedés vagy a közlekedők változtak?

Kingl László, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) elnöke is nyilatkozott az oldalukon a témában. Mint mondta, probléma az is, hogy a tanulók és a szüleik rögtön vizsgázni akarnak, amint megvan a törvényileg előírt 30 óra és 580 kilométer. Ez azonban nem mindig elég az alapos felkészüléshez. Egy ügyesebb fiatal, lehet, hogy készen áll a vizsgára 30 óra után, de a többségnek 40-50 órára is szüksége van. A megfelelő számú tanórának azonban nemcsak a türelem szab gátat, hanem a szülők pénztárcája is.

S végül íme egy példa Egerből, milyen egy sikertelen vizsga.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában