2025.03.21. 19:28
Eddig több mint 45 milliárd forint érkezett Hevesbe a Magyar Falu Programba
Sajtótájékoztatón számoltak be arról Átányban, mire pályázhatnak a települések idén. A Magyar Falu Program eddig is rengeteg lehetőséget adott a településeknek.
Dr. Pajtók Gábor, Eger és térségének országgyűlési képviselője és Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közös sajtótájékoztatót tartott Átányban pénteken. Előtte az egyes választókerület polgármestereivel találkoztak, ahol a kormánybiztos tartott nekik előadást az előttünk álló időszak pályázati lehetőségeiről. Dr. Pajtók Gábor kezdésként kiemelte, a település, ahol vagyunk, Átány hihetetlen néprajzi kultúrával rendelkező falu, különösen az agrárkultúrát illetően.
– Ez a polgármesteri találkozó időről időre megvalósul, s ez öröm, fontosnak tartom, hogy a kerület összes, 27 vezetőjével élő kapcsolatom legyen. A mostani találkozó apropóját a versenyképes járások program adta, illetve a hamarosan beinduló Magyar Falu Program – mondta. Hangsúlyozta, a kormányzat elkötelezett a magyar vidék fejlesztése mellett, a települések érdekeit képviseli.

Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
Gyopáros Alpár kormánybiztos is Átány értékeit emelte ki először, majd rátért a fejlesztési lehetőségekre, célokra.
– A Magyar Falu Program indulása óta a Heves vármegyei kistelepülésekre több mint 45 milliárd forintnyi forrást biztosított a kormányzat. Mindez nagyon különböző fejlesztésekre ment, úgy mint falusi csok finanszírozására, önkormányzati intézkedések felújítására, utak, járdák felújítására, olyan, jellemzően önkormányzati közszolgáltatások fejlesztésére, vagy hiányzók pótlására, melyek az életminőséget javítják. De ebbe a sorba tartozik mások mellett a falusi mikro- és kivállalkozások támogatása, kisboltok megmentését szolgáló programok vagy az állami mellékúthálózat fejlesztése is – részletezte.
Amikor 2018-ban elindult a program, a cél az volt, hogy demográfiai fordulatot érjünk el. Mint mondta, a magyarországi kistelepülések döntő része 70-80 éve nagyon komoly hátrányokkal küzd. Ennek az lett a következménye, hogy a ezekről a helyekről a fiatalok elköltözni kényszerültek.
– Így a magyarországi falvak népessége folyamatosan vesztett a népességszámából, s 2018-ban már ott tartottunk, hogy százas nagyságrendben azon települések száma emelkedett, melyet még a kihalás is fenyegetett. Éppen ezért az első számú célunk az volt elérjünk egy demográfiai fordulatot úgy, hogy ösztönözzük a falusi fiatalokat arra, hogy otthon maradjanak, ezt pedig életminőséget javító intézkedésekkel segítjük – taglalta. Hozzátette, idén is igénybe vehető a falusi csok, mely kiegészül a vidéki otthonfelújítási program lehetőségeivel, s emellett élni lehet ingatlanfelújítás esetén az áfa visszaigényléssel is falusi csok-os településeken.

Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
Jámbor Dénes, Átány polgármestere röviden arról szól, mekkora lehetőséget jelent, jelentett a Magyar Falu Program. Mint kifejtette, számos fejlesztés megvalósult a faluban, így a teljesség igénye nélkül orvosi eszközök beszerzése, óvodafelújítás, járda korszerűsítés, óvodai játszóudvar, játszótér kialakítása és felújítása valósult meg. De rendbe tették Átány két temetőjét is, illetve civil szervezetek vásárolhattak ingatlant maguknak. Az össztámogatás Átány esetében 68 millió forint volt.

Fotó: Huszár Márk
A Magyar Falu Program
A történet 2018 tavaszán kezdődött, mikor is Orbán Viktor miniszterelnök a kistelepülések polgármestereinek küldött levelében meghirdette a Magyar Falu Programot. Magyarország Kormánya ebben kiemelt célként az 5000 fő lélekszám alatti kistelepülések megerősítését és fejlesztését, a helyi életminőség javítását és a lakosság elvándorlásának megállítását fogalmazta meg. Magyarországon jelenleg 3155 település található, melyből az 5000 fő alattiak száma 2865. Hazánk teljes népességét tekintve, annak nagyjából egyharmada él ezeken a településeken. A Magyar Falu Program végrehajtása 2019-ben kezdődött el. A Magyar Falu Program előnye, hogy rugalmas, a kormány az érintettek által megfogalmazott igények figyelembevételével folyamatosan bővíti, alakítja azt.