2025.03.21. 18:19
Nem is gondolnád, mi a magyarázat erre a parkolásra – fotókkal
Mint a tornasorban kartávolságot tartó tanulók, úgy sorakoztak a parkolóban pénteken. Első és második ránézésre is érthetetlen, miért állnak ennyire szellősen, a sztorit egy kommentelő fejtette meg.

A Markhot Ferenc Kórház
Forrás: Berán Dániel/Heol.hu
Miért nem lehet úgy parkolni hogy ne foglaljon el több helyet? – tette fel a kérdést egy csoporttag az Egerben láttam, hallottam. Facebook csoportban. A fotók tanúsága szerint a Knézich Károly utcai parkolóban ismét úgy tették le többen az autót, hogy gyakorlatilag még egy helyet elfoglaltak vele a Markhot Ferenc Kórháznál. A kommentelő nehezményezte, hogy a parkolás Egerben egyébként is nehézkes.

– Bár lehet az a baj, hogy alig látszik a szamárvezető – de akkor is! Nem hagyok ennyi helyet. Ráadásul a kórháznál, ahol amúgy is vadászni kell a helyre. – fűzte hozzá a posztoló. A kommentelők némelyike egyetértett vele, de volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki beteget visz haza, vagy aki nehezen mozog akkor lennie kell helynek az autó körül.

A parkolás Egerben nem egyszerű
„Mert az emberek nincsenek tekintettel egymásra. A lényeg, ő megállt, a többi nem számít. Mindenhol így parkolnak, az a szomorú.” – írta meg a véleményét egy másik hozzászóló, de akadt ellenvélemény is: egy másik sofőr szerint épp ilyen rossz az is, ha annyira rááll egy másik autós, hogy az anyósülésfelől kell bepréselnie magát.
„Nem szoktak belegondolni sokan, de a piros dobozos autóból kerekesszékest segítettek ki (pont ott mentünk el akkor), igen, ilyen emberek is járnak kórházba, igen, néha szükség van szélesebb helyre az autók közt.” – árulta el az okot egy másik hozzászóló.
Nemrégiben írtunk róla, hogy a parkolási lehetőségek száma Egerben már kevésnek bizonyul az autók számához képest, persze nem csak a helyiek, a városba munka miatt ingázók is keresik a helyeket hétköznap reggelente, de akkor is megtelik a város, amikor valamilyen rendezvény zajlik, nyaranta a turisták jó része is autóval érkezik. A közelmúltban az önkormányzatnál már megkezdték Eger új parkolási koncepciójának kidolgozását is, hamarosan kiderül, hogyan változhat a rendszer.