Bölcsőde avatás

2025.03.13. 19:56

Bogyó és Babóca a vámosgyörki kisgyermekek új otthona

A Bogyó és Babóca családi bölcsőde létrejötte a vámosgyörki önkormányzat, a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása és a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ együttműködésének eredménye. A vámosgyörki bölcsőde két csoporttal nyílt, de a harmadik is indul ősztől

A vámosgyörki bölcsőde ünnepélyes bemutatására várták a vendégeket csütörtökön a községbe. A Bogyó és Babóca családi bölcsőde ez év január elsején kezdte meg a működését a tavaly új otthont kapott óvoda épületében, két, egyenként 7 fős csoporttal. Az új intézmény létrehozása a vámosgyörki önkormányzat, a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása (GYKKTT) és a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) sikeres együttműködésének köszönhető. Az ünnepélyes avatásra és a bölcsőde felszentelésére már a kisgyermekek beszoktatási időszaka után került sor.

A vámosgyörki bölcsőde felavatása játékkal ért véget
A vámosgyörki bölcsőde felavatása játékkal ért véget
Forrás:  Czímer Tamás / Heol.hu

Maka Piroska, a KHSZK igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy összefogásnak, tenniakarásnak és sok-sok dolgos kéz munkájának köszönhető a bölcsőde elkészülte.

 – Vámosgyörkön jól mérték fel az igényeket, hiszen, hiszen 13 kisgyermeket már beírattak a szüleik. Az elmúlt egy évet az a mottó kísérte végig: két dolgot adjon az ember a gyerekeinek – gyökereket és szárnyakat. A családi bölcsődék létesítését és működtetését a jelenben és a jövőben egyaránt, az itt végzett szakmai munkát mindent megelőzve a gyermekek érdeke határozza meg. Ez közös felelősségünk. Ennek az épületnek lelke van, ami nem csoda, hiszen évtizedekig óvodaként működött. A kollégáimmal együtt megígérhetem, hogy a kisgyermekek itt olyan élménnyel, tudással gazdagodhatnak, amelyek megalapozzák első életéveiket, segítik őket a környezetük, a világ megismerésében – mondta Maka Piroska.

 Szabó Zsolt országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy amikor az ember a gyermekekről gondoskodik, akkor a jövőbe vetett hite mellett tesz tanúbizonyságot.

– Ilyenkor arra gondolunk, van holnap, meg azután is, ezért minél jobb körülményeket igyekszünk teremteni a gyerekeinknek. Talán az egyik legkiemeltebb korosztály a gondoskodás szempontjából a bölcsődés korú gyerekeké. Az anyukák, amikor visszamennek dolgozni, természetes, hogy aggódnak, hol helyezzék el a gyermekeiket, vajon jó kezekben lesznek-e. Vámosgyörk jól döntött, hogy az új helyre költözött óvoda épületében bölcsődét alakított ki. Ehhez persze kellett költségvetési finanszírozás, de ma az egyik legjobb finanszírozása a bölcsődéknek van. Új munkahelyek is létesülnek egy-egy bölcsőde megnyitásával, mint ahogyan Vámosgyörkön is. Üzenet ez a fiatal családoknak, hogy érdemes ebben a községben lakni, hiszen közel a város, van munkahely, a település pedig biztos pontot nyújt a gyermeik számára az erős iskolájával, óvodájával és most már bölcsődéjével – emelte ki Szabó Zsolt.

A vámosgyörki apróságok már januárban birtokba vették a bölcsődét
Gyerekek már birtokba is vették a játékokat 
Fotó: Czímer Tamás / Heol.hu

 

A vámosgyörki bölcsőde működtetője a gyöngyösi kistérségi társulás

Gedei Zoltán polgármester röviden visszaemlékezett az épület történetére, ahová számos megjelenthez hasonlóan maga is óvodába járt – nem kis nosztalgikus derűt keltve szavaival. Mint mondta, polgármesterként is az első végigvitt projektje volt 2010-ben az épület akkori felújítása. Tavaly augusztusban költöztek át az óvodások a tőszomszédságban épült új, egyházi óvodába, adott volt tehát ez a megüresedett épület ahhoz, hogy bölcsődét alakítsanak ki benne, tette hozzá. 

– Köszönet jár a gyöngyösi önkormányzatnak és a kistérségnek, mert ez a bölcsőde úgy jöhetett létre, hogy a működtetését besoroltuk a kistérségi feladatok közé, így sokkal gazdaságosabb, ami napjainkban nagyon fontos szempont. Most 2 csoporttal működik az intézmény, de már készen állunk szeptemberben a 3. csoport indítására. A szakképzett munkaerő megvan hozzá, a csoporthelyiség is, és az igény is a szülők részéről – részletezte Gedei Zoltán.

Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere, a GYKKTT elnöke kiemelte, hogy egy település akkor él, akkor fejlődik, ha a lakosság száma növekedik, ha a fiatalok és gyerekek lakják. 

– Azt gondolom, mindennek az alapja a család. Ha a szülők biztonságban tudják a gyermekeiket, ha azt érzik, hogy azok szerető közegben vannak, akkor ők maguk is jobban tudnak tervezni a mindennapok igen komoly kihívásai mellett is. Látszik ezen a bölcsődén, hogy nagyon meghitt hely. De mit sem ér az épületet betöltő vidám gyermekzsivaly nélkül, amit itt már hallhatunk. És amikor a kisgyermek elmeséli otthon a napi élményeit, akkor a szülő megkapja azt a bizonyosságot, hogy a gyermeke biztonságban van – fogalmazott Szókovács Péter.

A felszentelt bölcsődében ősszel indulhat a harmadik csoport
A felszentelt bölcsődében ősszel indulhat a harmadik csoport
Forrás:  Czímer Tamás / Heol.hu

Ezután a Gyöngyösön élő, de vámosgyörki származású Nagy Gábor zeneszerző, karnagy zongorához ült, és az LGT Neked írom a dalt című örökzöldjének előadása közben megérkeztek a bölcsődések is a gondozóikkal. A kicsik közül ki elpityeredett, ki felvidult a rengeteg felnőtt láttán, de valamennyien nagy örömmel ismerkedtek az ajándékul kapott új játékokkal. Kohajda Zoltán címzetes esperes ezután megáldotta és felszentelte az új vámosgyörki bölcsődét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában