2025.04.29. 13:45
A Bátor Táborban mindenkiből erőt meríthetünk, itt még a mókus sem fél semmitől
Van egy hely Hevesben, ahol még a mókus is merész: a tábor fái között élő aprócska állat néhány centire közelíti meg az arra járó embereket. Nem fél. Jelleme méltó képviselője az ottani környezet mindent átható légkörének: nem baj, ha kicsi vagy, csak elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy legyőzd a saját félelmeidet. Ezt a Bátor Tábor lakói is mind tudják már.
Mintegy huszonöt évvel ezelőtt egy maroknyi egészségügyi dolgozó Írországig ment a gondjaikra bízott súlyos beteg gyerekekkel csak azért, hogy élményt adhassanak nekik. Eltökélték, hogy megpróbálják nekik is megmutatni azt az élményt, amire itt Magyarországon akkoriban nem volt még lehetőség: ott viszont már hagyománya volt a súlyos beteg gyerekek számára rendezett élményterápiás táboroknak. Ekkor született meg a Bátor Tábor gondolata.
Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
– Az ott szerzett tapasztalatok és élmények arra ösztönözték a csapatot, hogy létrehozzanak egy ahhoz nagyon hasonló tábort hazánkban is. Azonnal megszületett az ötlet, mögé álltak az alapítók, két évvel később pedig már az is tudható volt, a tábornak Hatvan ad majd végleges otthont – számolt be a kezdetekről Kiss Ambrus, a Bátor Tábor rendezvényszervezője.
A Bátor Tábor alapítói egyébként nem egy egyszerű feladatra vállalkoztak. Céljuk nem volt kisebb, mint egy olyan hely életre hívása, ahol súlyos betegséggel élő gyermekek számára biztosíthatnak önfeledt, élményekkel teli heteket úgy, hogy közben minden róluk szól – és a lehető legnagyobb biztonságban vannak a sokasodó élmények szerzése közben.
A kis táborozóink között daganatos betegséggel élők, leukémiások, szervtranszplantáltak, és krónikus betegségben szenvedő gyerekek vannak. Ők azok, akiknek az életükben folyamatosan jelen van az állapotuk, akiknek a hét minden napján szembesülniük kell azzal, hogy valamit nem tudnak megtenni, ami egészséges társaiknak természetes rutin: legyen szó hintázásról, falmászásról, vagy bármi olyanról, ami egyébként a gyermeki lét alapvető része
– ismertette Kiss Ambrus, a Bátor Tábor valamikor önkéntesként kezdett munkatársa.
– Előfordul, hogy a gyermekek a saját kezelőorvosaikkal találkozhatnak a tábor orvosi épületében, ahol a nálunk lakó kisbetegek orvosi felügyeletét biztosítjuk. Ennek lehet egy rendkívüli haszna is: az orvosok itt ugyanolyan emberek, mint bárki más, és nincs körülöttük a megszokott kórházi környezet. Ez is egy lépés lehet a gyógyulásba vetett hit erősödése felé vezető úton – magyarázta Ambrus.
A közösségnek gyógyító ereje is van
A tábor 70 gyermeket tud egyszerre fogadni, s róluk minden turnusban nagyjából ugyanennyi önkéntes gondoskodik – mindenki a maga részét veszi ki az általuk terápiás rekreációnak nevezett élményterápia feladataiból. Például abból, hogy a gyerekeket saját tempójukban haladva támogassák azon az úton, melyen saját határaikat léphetik át – és szerezhetnek megerősítést abban, hogy az elsőre lehetetlennek, megoldhatatlannak tűnő kihívásokat szabadon teljesítsék.
A közösségnek elképesztő ereje van, melyet napról napra tapasztalunk, mikor a saját szemünkkel látjuk, hogy a kezdetben teljes elutasításból hogyan válik egy kis lakónk bizakodóvá, majd önbizalommal telivé, amikor legyőzi a saját határait. Látja ugyanis, hogy a számára félelmetes akadályt társai hogyan küzdik le, bátorságot merít a biztatásukból, és szembenéz a kételyeivel. A végén pedig ez összeáll benne egy teljes képpé, mert érezni fogja, hogy ő is képes arra, amitől eleinte nagyon félt. Így lépik át a saját határaikat
– avatott be a közösség szemléletformáló hatásába Ambrus.
Az így kialakult képnek pedig nagyon nagy ajándéka van: az itt szerzett élmények és a félelmekkel való szembenézés összekapcsolódik a gyerek önbizalmával és a gyógyulásba vetett hitével. Eme tapasztalásnak köszönhetően sokkal könnyebben hiszi majd el, hogy ő jobban lesz, meggyógyul, hiszen már a táborban rájött, hogy meg tud tenni valamit, amiről addig azt gondolta, képtelen rá.
– A szociális készségek segítése mellett az önbizalom erősítése a célja a módszertanunknak, melynek egyik alapköve a folyamatos megerősítő visszajelzés. Önkénteseink számára lényegtelen, hogy milyen betegséggel élnek a ránk bízott gyermekek: nem az a cél, hogy a problémákról beszéljenek, hanem az, hogy a táborozók mindegyikét azokon az élményeken keresztül gyógyítsák, melyekhez ők segítik hozzá a kicsiket.
Ahogy mondani szoktuk, a Bátor Tábor élményekkel gyógyít.
Az élményterápia célja pedig az, hogy a betegség miatt kiesett hetek, hónapok, akár évek, a kórházban töltött időszak kimaradt tapasztalásait itt megkapják, különleges élményekkel töltsük fel a lelküket, melyekből aztán akár hónapokig tudnak meríteni hazatérésük után is – foglalta össze a Bátor Tábor csapatának tagja.
A tábor egyébként minden súlyos, krónikus betegséggel élő gyermek számára nyitott, s már az egyes kórházakban kapcsolatba kerülhetnek a családok az élményterápia nyújtotta lehetőséggel a kórházi koordinátoroknak köszönhetően. Ők azok, akik felhívják az érintett szülők, gyerekek figyelmét arra a terápiás módszerre, amely immár több évtizede folyik a hatvani helyszín mellett 10 éve a kórházakban, pár éve pedig az osztálytermekben is.
A családra, mint egészre tekintenek
A tábor még ennél is többet nyújt az érintett családok számára. A tavaszi és az őszi hónapokban rövidebb turnusokban várják a gyerekeket, nyáron pedig egy egész hétre – 5 héten keresztül. A gyerekek a betegség különböző fázisaiban jöhetnek a táborba. Vannak már gyógyultak, vannak kezelés alatt álló gyerekek, de olyanok is, akik egész életükben egy krónikus betegséggel élnek együtt.
Azok a táborozók, akik már nem állnak kezelés alatt, a lényükkel, jelenlétükkel adnak reményt azoknak, akik még útjaik eltérő szakaszán járnak. Aki benne van a kezelésben, kicsit félénkebben, aki túl van rajta, már bátrabban tudja azt mondani a gyereknek, hogy „Tudom, hogy min mész keresztül, ugyanazokat a fájdalmakat, nehézségeket éltem át, mint te. Ugyanazon mentem keresztül, ugyanazokat a gyógyszereket, szurikat kaptam minden nap, mint te. De látod, itt vagyok, együtt játszunk, és jól vagyok, úgyhogy ez neked is menni fog.
A betegséggel élő gyermek felé – teljesen természetes módon – átmenetileg nagyobb figyelem fordul a családon belül, mely miatt a testvérek úgy érezhetik, ők háttérbe szorultak. 2009-ben hozták létre a testvértábort azzal a céllal, hogy az átmeneti nehézségeket leküzdve újra egymásra találjanak a családtagok. Ősszel pedig olyan táborokat tartanak, ahová a hét évnél fiatalabb gyerekek jönnek, szüleikkel, testvéreikkel együtt, akikkel itt töltenek néhány önfeledt napot. – Ebben is segítségül hívjuk a közösség erejét, mert a családok is ugyanazt élik át, amit a gyerekek a nyári táborban: találkoznak azokkal a szülőkkel is, akiknek gyermeke már túl vannak a betegségen. Mikor ők elkezdenek beszélgetni egymással, úgy, hogy közben tudják, a félelem, ami bennük volt, közös élményből fakad, másképp tudnak egymásnak segíteni, mint mi, vagy akár a szakembereink. Akik emellett azon is dolgoznak, hogy átadják a szülőknek a gyógyulásba vetett hitet, ami kell ahhoz, hogy ne csak félelemben éljenek, hanem lássák a pozitív példát is. Ugyanakkor azok mellé is odaállunk, akiknek a felfoghatatlant kell elfogadniuk:
Lélekmadár táborainkban a gyászmunkában kísérjük végig azokat a szülőket, akik elvesztették a gyermeküket
– magyarázta Ambrus.
Családi napot rendeztek a hatvani Bátor Táborban
Fotók: Huszár Márk/Heol.huA Bátor Tábor mindenkinek sokat ad: szülőnek és gyereknek is
A jelenleg 21 éves Gergőnél 4,5 éves korában fedezték fel a daganatos megbetegedések egyik fajtáját. Édesanyja, Erika azt mondta, a fiánál megmaradt mozgás- és látássérülés kapcsán a hétköznapokban azt tapasztalták, a társadalom nincs felkészülve arra, hogy a különbséget tolerálja.
– Gergő néha nekimegy másoknak, akiket látótér-kiesése miatt nem vesz észre. De olyan is előfordul, hogy az utcán esik el valamilyen úthibában, amiért az emberek megbámulják. Azt hiszik, az értelmével van gond, s az előítéleteik miatt azonnal ítélkeznek – mondta el az édesanya. – Itt, a Bátor Táborban azonban senki sem „furcsa”, senkit nem kezelnek másként, vagy máshogy: mindenki egyenlő lehet, s a kapott mosoly mindig őszinte.
– Engem az fogott meg a táborban, hogy itt mindenki felszabadultan viselkedhet, azok is, akik bizonyos nehézségekkel küzdenek a mindennapokban. Itt nem kell törekednem arra, hogy ne húzzam a lábamat, vagy minél kevésbé bicegjek, és itt legalább nem néznek meg azért, mert sántítok – beszélt tábori tapasztalatairól Gergő. – Mászhatok kötélpályára akkor is, ha nehéz, és akkor is, ha lassabban megy. De ami talán ennél is fontosabb: már elhiszem, hogy van esélyem a gyógyulásra, arra, hogy talán megszabadulhatok a betegségemtől.
