2025.04.15. 21:05
Nagyszabású rendezvények otthona lesz az egri egyetem
Kiemelt események otthona lesz az egri intézmény. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem OTDK-t rendez, de megünneplik a püspök születésnapját is.
Kiemelt események helyszínéül szolgál az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) a következő hetekben. Április 23. és 25. között az intézmény rendezi meg a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekcióját. Ezt követően, május 15-én és 16-án pedig, „Püspökünk, példánk és tükörünk” mottóval ünnepi rendezvénysorozattal emlékeznek meg az egyetemépítő püspök, gróf Eszterházy Károly születésének 300. évfordulójáról. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor, habil. Csontó Lajos a művészeti kar dékánja, dr. Asztalos Bence, az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának ügyvezető elnöke és prof. dr. Bachmann Erzsébet, a szakmai bizottság elnöke kedden délelőtt.

Fotó: Huszár Márk/Heol.hu
A rektor emlékeztetett az évforduló kapcsán, hogy 2024. november 4-én fennállásának 250. évét ünnepelte az EKKE.
– Most újabb nagy évfordulóhoz érkeztünk, Eszterházy püspök 300. születésnapja lesz május 5-én. Ünnepségsorozatunkat május 15-ére terveztük, mely szentmisével kedződik délelőtt, ezt dr. Ternyák Csaba érsek celebrálja. Délután ünnepi konferenciával folytatódik az ünnep, s végül hangversennyel zárul – mondta.
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: OTDK helyszíne is lesz
A tájékoztató másik témája az OTDK volt. Csontó Lajos úgy fogalmazott, az új karnak óriási lehetőség ez a bemutatkozásra. Mint mondta, nagy várakozás előzi meg a rendezvényt. Prof. dr. Bachmann Erzsébet az évfordulókhoz visszatérve elmondta, húsz éve volt az OTDK-n belül az első művészeti és művészettudományi szekció.
– Hetven éves maga az OTDK, húszéves a szekció. Az ülések egyébként nyilvánosak lesznek, sőt streameljük is majd őket – tette hozzá. Végül dr. Asztalos Bence kapott szót.
– Közel 450 pályamű érkezett, ez 500 hallgatót jelent. 22 határon túli felsőoktatási intézmény vesz részt ebben a szekcióban, s pontosan 50 tagozati ülés lesz, jelen lesz többek között a festészet, a szobrászat, a mozgókép, az építészelmélet, a design – sorolta. Az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciója tehát április 23-a és 25-e közt lesz.