Gaudeamus igitur

2025.04.29. 16:50

Fáklyafénynél köszöntek el Gyöngyöstől idén is ballagók

A ballagás előtt álló gyöngyösi diákok hagyományosan közösen adják át a diákévek emlékét a múltnak. A fáklyafény meghatottságát esti buli önfeledt hangulata követte.

Hagyományosan fáklyafény kísérte a középiskoláikat hamarosan befejező gyöngyösi diákok hétfő esti sétáját. A Mátra Művelődési Központ előtti Barátok terén gyülekező végzősök a fáklyák meggyújtása után tradicionálisan a belvárosban tettek egy sétát, amely során a Fő tér, majd a Szent Bertalan út érintésével a Páter Kis Szaléz úton tértek vissza a Barátok terére. A búcsúzásra elkísérte őket Szókovács Péter polgármester és Nagy Gábor, a művelődési központ vezetője, akik egykor szintén Gyöngyösön voltak középiskolások.

A fáklyafényes séta előtti közös fáklyagyújtás az összetartozás szimbóluma
A fáklyafényes séta előtti közös fáklyagyújtás az összetartozás szimbóluma 
Forrás:  Czímer Tamás / Heol.hu

Fáklyafény adta meg a búcsú hangulatát idén is

A ballagó tanulóknak hamarosan igazi megmérettetésen kell helytállniuk, májusban elkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. A felvonuláson megjelentek abban bizakodtak, hogy az érettségi és a felvételi is sikeres lesz mindnyájuk számára. A résztvevők kifejezték azt a reményüket is, hogy diákok nem végleg vesznek búcsút a várostól, hanem tanulmányaikat követően vissza­térnek.

A sikeres vizsgákban és a Gyöngyösre való visszatérésben is bizakodtak a résztvevők
A sikeres vizsgákban és a Gyöngyösre való visszatérésben is bizakodtak a résztvevők
Forrás:  Czímer Tamás / Heol.hu

A diákokat a sétát követően a CoolT Klub, a KatapultDj Officiál és Gyöngyös Városi Diáktanács szervezte buli várta Katapult DJ garantált házibuli hangulatával, a Mehringer Akusztik élő zenéjével és a Balkan VIP életérzésével. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában