Elhunyt az egyházfő

2025.04.21. 14:15

A magyar egyház Ferenc pápa haláláról – megkülönböztetett figyelmet szentelt a magyaroknak

Ferenc pápa húsvét hétfő reggelén hunyt el. Az Egri Főegyházmegye oldalán olvashatóak a sorok, mellyel búcsúznak tőle a magyar egyházi méltóságok és felidézik, a magyaroknak megkülönböztetett figyelmet szentelt Ferenc pápa.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai megrendülten értesültek arról, hogy Ferenc pápa földi útját befejezve hazatért a Mennyei Atya Házába. A Gondviselő Isten iránt érzett hálatelt szívvel gondolunk személyére és szolgálatára. Jorge Mario Bergoglio, Ferenc pápa egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára – írták közleményben az MKPK, mely az Egri Főegyházmegye honlapján is olvasható.

Ferenc pápa a püspöki karral
Ferenc pápa a püspöki karral Forrás: Egri Főegyházmegye
 

Személyes példát mutatott különösen is a szegények, elesettek, rászorulók iránti szeretetről. Hálával emlékezünk a világ magyarságához, illetve Magyarországhoz fűződő különleges kapcsolatára, amelyről hazánkban tett utazásain túl is számos egyéb gesztuson keresztül biztosított bennünket. Kérünk minden jószándékú embert, hogy imáiban emlékezzen meg Ferenc pápáról, továbbá buzdítjuk testvéreinket, hogy imádkozzunk Egyházunkért.

– szóltak a hívekhez,

Mint írtuk, a pápa éppen a feltámadás napján, kora reggel hunyta le a szemét örökre. A vatikáni bejelentés után rövidesen az Egri Főegyházmegye honlapján is hosszasan felidézték Ferenc pápa milyen volt fiatalon, életútját, tevékenységét, hitvallását, mely a béke és az elfogadás mentén hirdette a katolikus értékeket.

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben. Szülei az olaszországi Piemont tartományból vándoroltak ki Argentína fővárosába. Egy vegyipari technikumban szerzett érettségit követően 1958-ban lépett be a szemináriumba és ekkor kezdte meg noviciátusát a jezsuitáknál. 1969-ben szentelték pappá, majd 1973-tól az argentin jezsuita provincia elöljárójává választották. 1992-ben szentelték püspökké. 1998. február 28-án Szent II. János Pál pápa Buenos Aires érsekévé és Argentína prímásává nevezte ki. A 2001. február 21-én tartott konzisztóriumon a lengyel pápa bíborossá kreálta. 2005-től pápává választásáig az Argentin Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt. 2013. március 13-án, XVI. Benedek pápa lemondását követően, a bíborosok testületének döntése értelmében a Katolikus Egyház 266. pápája lett. Szent Péter utódaként a Ferenc nevet választotta:

Ferenc pápa trónra kerülésének első pillanatától kezdve értésünkre adta, mik lesznek pontifikátusának kulcsszavai: béke, közelség, szegénység, peremterületek. Elődei hagyományát folytatva nem maradt a Vatikán falain belül, szívesen utazott.

– írták, majd felidézték azt is, hogy kevésbé megszokott módon hazánkba többször is ellátogatott.

 Ferenc pápa fiatalon és Magyarországon:

„Jorge Mario Bergoglio ifjú kora óta ismerte és szerette a magyarokat. Fiatal papként rendszeresen járt szentmisét bemutatni és gyóntatni olyan magyar szerzetesnővérekhez, akik Magyarországról menekültek Argentínába. Argentin jezsuita elöljáróként közvetlen kapcsolatban volt az akkor Argentínában élő magyar jezsuita szerzetesekkel. Pápává választását követően először a romániai apostoli látogatása alkalmával találkozott a magyarsággal. A csíksomlyói nyeregben bemutatott szentmiséjét ő maga évekkel később is „magyar miseként” emlegette. Ezzel ő lett az első pápa, aki ellátogatott a magyarság egyik legfontosabb nemzeti zarándokhelyére. Magyarországon először 2021. szeptember 12-én járt, amikor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be Budapesten. Pontifikátusa alatt ez volt az egyetlen Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyen személyesen részt vett. Már ekkor ígéretet tett, hogy amikor lehetősége lesz rá, visszatér hazánkba egy hivatalos apostoli látogatás keretében. Erre másfél évvel később, 2023. április 28–30. között került sor. Ezen utazások jelentőségét jól mutatja, hogy Ferenc pápa 12 éves pontifikátusa alatt egy országba, egy nemzethez a legritkább esetben látogatott el több alkalommal. Az apostoli látogatás első évfordulóján, tavaly tavasszal egy háromnapos nemzeti zarándoklat keretében köszöntük meg Ferenc pápa magyarországi útját. A Szentatya ekkor ismét megkülönböztetett figyelemmel volt honfitársaink irányában, hiszen külön kihallgatáson fogadta az összes magyar zarándokot a Vatikánban.” – sorolták.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában