Vatikán

2025.04.21. 20:27

Kiderült, hol lesz Ferenc pápa végső nyughelye

Hétfő reggel elhunyt a szentatya. Azóta az is kiderült, hol lesz Ferenc pápa végső nyughelye.

A szentatya halálhírének kihirdetését követően csaknem húsz percen keresztül szóltak a Santa Maria Maggiore bazilika harangjai, hogy szimbolikusan is hírül adják, Róma püspöke távozott az Atya házába, írta a Magyar Nemzet abban a cikkében, melyben beszámolt róla, hol lesz Ferenc pápa végső nyughelye.

Ferenc pápa látogatásaor Magyarországon
Ferenc pápa látogatásaor Magyarországon
Forrás: MW

Mint írják, Ferenc pápa korábban kifejezte kívánságát, hogy a római Santa Maria Maggiore-bazilikában temessék el. Ez a bazilika rendkívüli jelentőséggel bírt az argentin bíboros számára, mivel pontifikátusa alatt gyakran meglátogatta. Apostoli látogatásait megelőzően és azt követően minden alkalommal felkereste a Santa Maria Maggiore bazilikát, hogy a Salus Popoli Romani Szűzanya ikon előtt imádkozzon küldetéséért és hálát adjon az utazásai gyümölcseiért.

A Vatikán közleménye szerint a hívek a Szent Péter-bazilikában róhatják le tiszteletüket Ferenc pápa előtt. A katolikus egyházfő földi maradványait egyszerű nyitott koporsóban helyezik majd el. Ferenc pápa temetése eltér a korábbi egyházfő temetésétől, ahol a testet zárt koporsóban emelvényen ravatalozták fel. A koporsót a gyászmisét megelőző este zárják le és viszik át a Santa Maria Maggiore bazilikába.

Ferenc pápa külön dokumentumban rendelkezett temetési szertartásáról. Azt kívánta, hogy a szertartás egyszerűbb legyen, mint a korábbi egyházi hagyomány. A Vatikán tájékoztatása szerint a pápát egy egyszerű, cinkbélelésű fa koporsóban helyezik majd végső nyugalomra, szemben a korábbi hagyománnyal, amely három egymásba nyíló koporsót alkalmazott.

A temetés pontos időpontját és a gyászszertartások részleteit a Vatikán még nem hozta nyilvánosságra. A hívek és zarándokok a Szent Péter téren és a bazilikában róhatják le tiszteletüket az elhunyt egyházfő előtt.

Ferenc pápa testét koporsóba helyezik

Ma este nyolc órakor Kevin Joseph Farrell bíboros, a Római Egyház camerlengoja elnököl a halál igazolásának és a holttest koporsóba helyezésének szertartásán – írja a Szentszék.

A pápától Heves vármegyében is sokan búcsúztak. Az Egri Főegyházmegye oldalán olvashatóak a sorok, mellyel búcsúznak tőle a magyar egyházi méltóságok és felidézik, a magyaroknak megkülönböztetett figyelmet szentelt Ferenc pápa. Halála beindítja a katolikus egyház évszázados eljárását az új pápa megválasztására. Dr. Ternyák Csaba közös imára szólította a híveket. Az elhunyt Ferenc Pápa lelki üdvéért miséznek majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában