Hosszú pihenés

2025.04.17. 06:20

Egy tűt sem lehet majd leejteni húsvétkor Egerben

Sok hosszú, pihenéssel teli nap várhat ránk. Húsvétkor többen elindulnak, szállást foglalnak. Egerben és környékén emiatt már nem kapni szabad szobát.

Ugyan hivatalos közlés még nincs, de nagyon úgy tűnik, rengetegen töltik Egerben és környékén a következő napokat. Ha húsvét, akkor ez a régió, s ezt a szállásadók erősítették meg. Legutóbb március 15-e körül írtunk arról, hogy Eger népszerűsége töretlen a turisták körében. S bár nem volt hosszú hétvége, de ennek ellenére is sokan útnak indultak, s erre jöttek a legtöbben. Kíváncsiak voltunk arra, a húsvét is hasonlóan népszerű lesz-e. Román Péter, az egri Unicornis Hotel igazgatója már pár hete is megjegyezte, telt ház lesz náluk.
– Ez azóta sem változott. Már március elején eldőlt, nem nagyon lesz szabad szobánk a húsvéti ünnepekre. Ez az időszak nem a külföldi vendégekről szól, nem releváns a számuk, belföldi turisták foglalták le a szobákat javarészt – mondta. Azt is elárulta, hogy megoszlik a foglalások minősége, vannak, akik már csütörtökön megérkeznek, s hétfőn távoznak, de akadnak bőven olyanok is, akik a vasárnapot és a hétfőt töltik itt. Végül azt is elmondta, hétfőn ötven százalékra kiürül a szálloda, de már kedden ismét telt ház lesz, melyben közrejátszhat a még akkor zajló tavaszi szünet is.

Húsvét Egerben: telt ház lesz, de nem csak a vármegyeszékhelyen Archív fotó: Berán Dániel
Húsvét Egerben: telt ház lesz, de nem csak a vármegyeszékhelyen Archív fotó: Berán Dániel/Heol.hu

S ha már Eger és közvetlen környezete, megnéztük a Hunguest Hotels szállodalánc ajánlatait is. Mindkét egri, a Hotel Eger és a Hotel Flóra is telt házzal üzemel majd. A húsvéti akciójukkal a család apraja-nagyját megszólítják, hiszen gyermekanimáció, szaunaszeánszok, VR, bűvész show is szerepel a kínálatban, sőt sztárfellépőt is hívtak, mindkét helyen Gájer Bálint lép majd föl. Éppen elhagyva az Eger táblát Egerszalókra érkezünk, s ott a Saliris is változatos húsvéti programkínálattal készül, illetve Caramel koncerttel is csábított.

Húsvét Egeren kívül

Tekintsünk ki Eger határain kívül, s ha ezt megtesszük, azt láthatjuk, mindenütt megtelnek a szállások. A mátraházi Ózon Hotel igazgatója, Hoffmann József is arról nyilatkozott, kitehetik a megtelt táblát, ez múlt héten vált biztossá. Megoszlik a vendégsereg a tekintetben, hogy csütörtöktől hétfőig, vagy vasárnaptól hétfőig foglaltak.
– Az viszont teljesen egyértelmű, hogy kis kivételtől eltekintve csak belföldi utazóin vannak. Családok, párok vegyesen érkeznek hozzánk, akiknek készülünk speciális programokkal. Lesznek gyerekfoglalkozások, tojáskeresés, játékok, kézműveskedés, de túrázós programokat is választhatnak. A lazulni vágyók pedig a wellness részlegben találhatják meg a pihenést – mondta.

Tari Szabolcs, a szilvásváradi Szalajka Liget Hotel igazgatója hasonlóakat mondott. Természetesen telt ház lesz, sok a visszatérő vendégük, akik már egy hónapja lefoglalták a szobákat. Legtöbben péntektől hétfőig maradnak, s a vendégek száz százaléka belföldi utazó. A szállodában a családokra specializálódtak, s náluk is számíthatnak a vendégek különböző programokra a hotelen belül, és a településen is.

Nem túl nagy meglepetés tehát, hogy Eger és környéke népszerű, hiszen nem az első ilyen alkalom. Március 15-én is sok volt a turista a vármegyeszékhelyen.

De a Szállás.hu egész éves összefoglalást is készített, Eger 2024-ben dobogós volt a népszerűségi listán. 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában