2025.04.09. 13:52
Hatalmasat változott az elmúlt 80 évben! Ilyen volt a pihenés paradicsoma!
Az önálló közigazgatású község háborúban született, de ma már békés pihenés paradicsoma. Mátraszentimre hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt nyolc évtizedben.
A napokban ünnepelte Mátraszentimre az önálló közigazgatási egységgé válásának 81. évfordulóját. Mindez nem áprilisi tréfa, hazánk legmagasabban fekvő települése 1944. április elsején vált önálló községgé, összekovácsolva Mátraszentistván, Mátraszentlászló és Bagolyirtás településeit. Minderről Mátraszentimre önkormányzata közölt részleteket a közösségi oldalán a Mátrai képek című újság alapján.

Forrás: Fortepan / Hanser Mária
Mátraszentimre önálló községgé válásáról már 1942-ben felmerült a kérdés az országgyűlésen, ám a hivatalos rendelkezés csak 1943-ban jelent meg a Budapesti Közlönyben, tudhatjuk meg az írásból.
– Mivel Mátraszentimre község mint üdülőhely, e néven a legismertebb az országban – az új község elemi érdekeinek figyelembevételével – Mátraszentimre néven vált Magyarország önálló közigazgatási egységévé – mondta ki az akkori belügyminiszteri határozat.
A saját önkormányzat megalakulásával a falubeliek végre helyben intézhették ügyeiket, és nem voltak többé kiszolgáltatva a távoli Hasznos – egykori önálló község, 1984 óta a Nógrád vármegyei Pásztó városrésze – közigazgatásának. A fejlődés útja megnyílt: javultak az utak, erősödött az oktatás és egészségügy, lendületet kapott a közösségi és egyházi élet is.

Forrás: Fortepan / Vincent Till Baumgartner
A kezdet azonban nem volt egyszerű. Bár a község jogilag önálló lett, a tényleges önállósodás megvalósulásáról kevés információ maradt fenn. 1944. március 19-én az ország német megszállás alá került, majd augusztustól a háború egyre inkább Magyarország területére is kiterjedt. A front közeledése teljesen elvonta a figyelmet a községi élet elindításáról, és 1944 novemberében a harcok már a Mátra vidékére is elértek, nem kímélve Mátraszentimre környékét sem. Az önállósodás első hónapjai tehát nem a fejlődésről, hanem a túlélésről szóltak. A frissen létrejött hivatal legfontosabb feladatai a háborús helyzet kezelésére irányultak – hadisegélyek kifizetése, élelmiszerjegyek kiosztása, erdélyi menekültek fogadása, sorozási behívók kézbesítése.
Mátraszentimre rengeteget változott a bő nyolc évtized alatt
A falu az elmúlt 81 évben számtalan változáson ment keresztül. Az 1947-es magyar-csehszlovák lakosságcsere számos család életét befolyásolta, hiszen a Felső-Mátrában élő szlovákok jelentős részét kitelepítették. 1948-ban történt meg a települések villamosítása, valamint Galyatetőnek a községhez csatolása. 1949-től egyre több szakszervezeti és vállalati üdülő épült, növelve a munkahelyek számát, amely tovább bővült az 1954-es bányanyitással. 1965 és 1978 között kiépült a vezetékes ivóvízhálózat, jelentősen javítva az életminőséget. 1990-ben visszakerült a településre az általános iskola felső tagozata, biztosítva a helyi oktatást. 1993-ban megkezdődött a község szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése. 2004 és 2006 között kialakult a Mátraszentistváni Sípark, amely idén ünnepli 20. születésnapját, és azóta is a téli turizmus egyik legfontosabb helyszíne.

Forrás: Fortepan/Album043
Jelen évtizedünk elején Előházi Péter polgármester arról számolt be portálunknak, hogy 2020 ősze alapvető változásokat hozott a község életében.
– Ez teljesen új jövőképet vetít előre. Gyakorlatilag minden használaton kívüli ingatlan, elhagyott nyaraló elkelt, s a vásárlóik felújításokba kezdtek. A legtöbben városból érkeztek, s a munkájuk végeztével heti több napon át itt élnek. Az ilyen ingatlanok száma ezerötszáz körül van, így a korábbi négy-ötszázas lakosságszám velük kétezer fölé duzzadt. A legszorosabban vett hétvégéken, amikor minden családtag otthon van, akár négy-ötezer ember is tartózkodik Mátraszentimrén, illetve a vele egy közigazgatási területnek minősülő Mátraszentistvánban, Mátraszentlászlón, Galyatetőn, Ágasváron, Bagolyirtáson és Fallóskúton. Új feladatok tömege jelentkezett ezzel kapcsolatban a jövő építése érdekében – foglalta össze korábban Előházi Péter.