2025.04.12. 08:55
Ezért várta hiába kislányát az édesanya a buszmegállóban
Borzalmas pillanatokat élt állt egy édasanya, amikor első osztályos kislánya, Dorottya nem tért haza az iskolából. Reagált az igazgató a szekszárdi kislány ügyével kapcsolatban

Reagált az igazgató a szekszárdi kislány eltűnésével kapcsolatban
Forrás: Beküldött fotó
Csütörtökön a Teol.hu osztotta meg egy kétségbeesett édesanya történetét, akinek mindkét gyermeke Várdombra, a helyi általános iskolába jár. Hétfőn a szekszárdi kislányt hiába várta az édesanyja a buszmegállóban.

Forrás: Beküldött fotó
Április 11-én a heol.hu is hírt adott egy szekszárdi édesanya hét és féléves kislánya történetéről. Dorottya nem azzal a busszal utazott haza a Várdomb-Alsónána Általános Iskolából, amelyikkel szokott, a járat pedig csak a szekszárdi végállomáson állt meg. Így édesanyja hiába várta a belvárosi megállóban, a Garay gimnázium előtt.
Vas Márta, a várdombi iskola igazgatója a Teol.hu megkeresésére levélben reagált az édesanya elmondása alapján készült cikkünkben megfogalmazott állításokra. Levele elején leszögezte, hogy a családot – ahogy ezt más tanulóik esetében is teszik – mind emocionálisan, mind tárgyi eszközökkel lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni.
Az igazgató hangsúlyozza, hogy az iskolaváltási szándékáról az édesanya nem ezen eset után, hanem már április 2-án tájékoztatta az intézmény vezetését, mivel sérelmezte, hogy a nagyobbik gyermekének osztályfőnöke érdeklődött a fiú többnapos hiányzásának okáról. A tanuló az iskolában nem jelent meg, az igazgató levele szerint viszont többen látták a „beteg” gyermeket Szekszárdon kerékpározni. A levél azt is rögzíti, hogy az említett napon – szokás szerint – a kislány 16 órakor tanulótársaival tanári felügyelettel ment ki a megállóba, majd a pedagógus azon kérdésére, hogy miért nem utazik a többiekkel egy buszon, azt a választ adta, megvárja inkább a következőt...
...abban maradtunk, hogy a többiekkel mennek ki, csak a későbbire szállnak fel... Remélem, ha külön kísérést nem igényel a dolog, akkor így megoldható. És nyugodtan az én felelősségemre az a 20 perc, hisz ott is, itt is közlekednek ennyit egyedül.
A történet egészét ITT tudod elolvasni!