2025.04.20. 15:11
Háziorvosát gyászolja Szilvásvárad
Harminchét éven keresztül volt a szilvásváradiak gyógyítója dr. Jávori Erik. A Szilvásváradért Emlékéremmel kitüntetett háziorvost április 23-án helyezik örök nyugalomra.
Nyolcvanhárom esztendős korában, hirtelen elhunyt Szilvásvárad háziorvosa, dr. Jávori Erik. A Szilvásváradért Emlékéremmel kitüntetett gyógyító ózdi gyökerű családba született 1942-ben Munkácson. A család onnan visszatérve ismét Ózdon élt, Jávori Erik az orvosi egyetemet Debrecenben végezte el. Rezidensként az ózdi kórházban kezdte pályáját 1967-ben, majd 1971-től közel húsz éven keresztül körzeti orvosként dolgozott Domaházán, illetve Hangonyban. 1988-ban költözött családjával Szilvásváradra, akkortól kezdve látta el a szilvásváradi háziorvosi teendőket. Részt vett a közéletben, 1990-2014. között öt cikluson keresztül képviselte a helyi közösség érdekeit, a Szalajka kör egyesületben végzett tevékenységével a helyi kulturális élet fellendítésén, a falu hagyományainak felélesztésén munkálkodott.

Nem csak szilvásváradi háziorvos volt
Dr. Jávori Erik 57 éven át tartó egészségügyi szolgálata során a kor adta lehetőségek keretei között kiemelt figyelmet szentelt rendelőjének korszerűsítésére, szaktudása fejlesztésére. 1996-ban háziorvosi szakvizsgát tett. Szilvásváradi háziorvosi rendelésein túl Bükkmogyorósdon is ellátta betegeit, mintegy másfél évtizeden át a bélapátfalvi szociális otthon orvosa volt, emellett rendszeresen orvosi ügyeletet látott el. Dr. Jávori Eriket április 23-án 14 órakor búcsúztatják a helyi önkormányzati temetőben.