Égi anyák ünnepe

Kiknek szavai még most is úgy csengnek fülünkben, mintha útravalóként kaptuk volna őket akkor, mikor óvó tekintetükkel követték utunk. Ők azok, az égi anyák, kik e földi léthez már túl jók voltak talán, s korán visszatértek méltó helyükre: az angyalok közé. Szárnyaik vannak és pongyolaruháik, kezükben a csillagok, melyek fényét szórják ránk, ha tekintetünk a magasságot kémleli. Fényükben fürösztenek, ha hiányuk oly erős; simogató szellővel üzenik, látják a könnyeink.

Általuk létezünk. Itt maradtunk mi, mint tanúság, hogy ők voltak, nyomot hagytak a poros létben, s kísértek minket addig, míg tudtak. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig, de mindannyiszor szívvel – melyre mi úgy vigyáztunk, ne hasadjon, mint a legszebb kincsre. 

Elmúlt a nyár. Vele talán az ősz is. Nélkülük már csendesebbek a léptek és hangosabbak az éjszakák: álmainkban vissza-visszatérnek és elmondanak értünk egy imát. Mesét, mint régen, mikor térdükön ülve hittük, hogy a világ oly tökéletes, s benne örökké él mind, kit szeretünk. Magasak voltak és erősek, hitték a holnapot, velünk együtt táncolták át az éveket, pont annyit, amennyi juthatott. De elfogyott az idejük. Elvitték hírünket oda a mennybe, mesélik rólunk a közös élet történeteit, s tán mosollyal arcukon emlékeznek vissza mindenre, mi együtt volt e földön. 

Hogy melengették testünket, ha fáztunk: kabátjuk alá bújva hallgattuk szívverésüket, s hittük, hogy a világ így tökéletes. Hogy ők és mi együtt vagyunk benne. Cseperedtünk oltalmukban, s lettek később világítótornyaink, kik mindig mutatták az utat az élet viharos tengerén – szélcsendben és hullámzásban éppúgy. Hittük, hogy ez sosem lesz másként, s anyák napján mindig lesz, kinek orgonát vihetünk. 

Köszönjük nekik, hogy vigyáztak ránk, s szavaikkal tereltek: bármit hozott az élet, mindig volt, aki otthon várt. Támaszok voltak és vigaszok, kardvivők a csatában, hősök a mesében. Jöttek, ha kértük, és mentek, ha szóltunk, hoztak, ha kellett és vittek, ha volt mit. Hiába emeltük néha bántó szóra szánkat, s szinte döftük a dac pengeéles tőrét anyai szívükbe, még bocsánatkérést sem vártak. Soha. 

Köszönjük nektek, égbe költözött Édesanyák, hogy voltatok nekünk, s szívünkbe mind fényt gyújtottatok. Boldogok legyetek odaát az angyalok között – miképp a földön, úgy a mennyben is.