Ahol sok gyerek van, az anyák napja olyan, mint a karácsony – de csak anyához jön a Jézuska

Sokszor gondolkodom el azon, milyen lehet, ha nagycsaládos anyaként ébredünk május első vasárnapjának reggelén. Mikor három, négy, vagy akár öt pár apró – vagy épp nagyobbacska – mezítlábas talpacska futkos a folyosón, hogy az előre betanult műsor végén odaadhassák a készített ajándékokat. Ezek mindig a legszebbek: legyenek azok bármilyen esetlenek, suták, egy anya szívében mindig a legkedvesebb emlékek ezek, az első anyák napi ajándékok. Elképzelem, ahogy a lábak kicsi tulajdonosai állnak az ágy mellett, izgatottan toporognak, kezükben virág. Anyák napja alkalmából köszöntenek, sorban, szépen, ahogy készültek.

Az ilyenkor minket elöntő büszkeség bizonyára megsokszorozódik. Ha én háromnál is több gyermeket nevelnék, nem bánnám, ha mindannyiszor kellene az óvodák apró padjain ücsörögnöm, ha közben ennyiszer láthatnám azt, gyermekeim csillogó szemében hogyan jelenik meg az öröm, a várakozás, hogy a nekem készített újabb ajándékaikat átadhassák. Remegő kézzel venném át tőlük a gondosan csomagolt kis meglepetéseket – a könnyem is kicsordulna –, hogy átadjam magam az ünneplésnek: anyának lenni igenis jó.

Az anyák napja sok gyerekkel még varázslatosabb

– Emlékszem, a férjemmel beszélgettünk nemrég arról, milyenek voltak azok a májusi reggelek, mikor úgy ébredtünk anyák napjára, hogy még csak egy, majd kettő, aztán három és még több gyermekünk volt. Az első években a férjem szervezte meg ilyenkor ezt a megható ünnepet, hiszen a gyerekek még kicsik voltak: ágyba kaptam a reggelit, finom ebédet főzött és mindig volt valami váratlan, valami szívhez szóló üzenet az elsőszülöttünk ruháján. Ma már, mikor mind az öten felnőttek lettek, elmondhatom: sok gyerekkel olyan az anyák napja, mint egy tavasz végi karácsony, ahol csak hozzám jön a Jézuska – mesélt nekünk a nagycsaládos anyák napjairól Katalin, egy Eger melletti településen élő édesanya.

Mint mondta, a legszebb anyák napi emléke az volt, mikor az öt apróság egy anyák napi verset szavalt neki – mindenki egyet, sorban, pont úgy, ahogy a legidősebb testvérük akkoriban betanította nekik.

– Az anyák napja varázslatos, s minél nagyobb a család, annál meghatóbb: látni, hogy mennyit készültek, gondoltak rám, időt, munkát tettek bele, s mindezt teljes titokban, a legszebb bizonyítéka annak, hogy jó testvérek ők. Számomra az a legnagyobb boldogság, ha láthatom őket együtt, közösen, önfeledt pillanatokat átélni, s mikor évről évre előadták az általuk komponált műsort vasárnap reggelente, tudtam: mindig is arra vágytam, hogy az ő anyukájuk legyek – folytatta elérzékenyülten az édesanya. 

Katalin gyermekei kamaszkorukban – mikor egyáltalán nem voltak ismertek arról, hogy korán keljenek – egyik évben anyák napjának reggelén nem voltak az ágyukban. Kétségbeesve kérdezte az akkor már ébren lévő férjét, hová küldte el a gyerekeket "hajnalok hajnalán", de a válaszul kapott elterelésből azt hitte, édesapjuk küldte el őket a sarki boltba.

– Kisvártatva az összes gyerekem ott állt az ajtónkban egy akkora csokor orgonával, hogy őket alig láttam meg mögötte. Alig bírták hazahozni, viszont azóta is kedvenc családi emlék ez, s az orgona is hagyományos anyák napi virág maradt azóta is – mesélte el vicces családi történetüket Katalin.