Egyre több bajt okoznak ezek az illegális lakásfoglalók Hevesben, csak a mocsok marad utánuk!

Időről időre felbukkanó téma akár a közösségi térben, akár a közbeszédben a galambok jelenléte. Panellakók jelzik, beköltöznek az erkélyekre, párkányokhoz, szellőzők kivezető csövébe, kis helyen sok állat bukkanhat fel, ahol természetesen piszkot is hagynak maguk mögött. Sokan repülő patkányoknak is nevezik gúnyosan az amúgy kedves madarakat. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője segített eligazodni "galambtémában". Először is leszögezte: a parlagi galamb háziállat.
– Ezek a madarak évezredek óta velünk vannak, általunk lettek városlakók, az adott településsel évszázadokon, generációkon át együtt fejlődő madarak. Velük addig nincs gond, amíg tenyésztőknél élnek. A gond ott kezdődik, amikor korlátlanul érvényesülhet elképesztő alkalmazkodó- és szaporodóképességük. A kiváló alkalmazkodóképességű madarak nagyon jól érzik magukat a városokban. Mivel fiókáikat begytejjel etetik, ami független a táplálékforrásoktól, így folyamatosan, télen is költhetnek. Társas életmódot folytatnak és területhűek, így az ember-madár konfliktushelyzetet a felhalmozódó ürülékük jelenti. De ez más állatok ürülékéhez képest nem veszélyesebb – mondta a szakember érdeklődésünkre.

Természetesen felmerül a kérdés, hogyan előzhetőek meg a parlagi galambok életterünkbe való beköltözése. Orbán Zoltán kiemelte, a problémákat jobb megelőzni, mint kezelni. Erre ott van a beülésgátló tüskesor telepítése, az erkélyek lehálózása, de egészségügyi gázmesterek bevonásával középtávon a fogamzásgátlás is megoldást jelenthet.

– Ennek használatakor a szakemberek fogamzásgátlóval kezelt táplálékkal etetik a madarakat. S ott van még a legradikálisabb módszer, amikor élvefogó csapdával összefogják őket, és lefojtással elpusztítják a madarakat, azonban ezt a lakosság alapvetően ellenzi.

Ahogy azt az MME honlapján is olvashatjuk, s Orbán Zoltán is utalt rá, a galambok problémája nem természetvédelmi, hiszen háziállatról van szó, hanem humán- és állategészségügyi, köztisztasági, műemlékvédelmi és állatvédelmi kérdés, amit csak az önkormányzatok és a lakosság közreműködésével lehet kezelni.
– Meg kell értetni az emberekkel, hogy nem szabad etetni a galambokat, ami tömegével szoktatja egy helyre őket ahelyett, hogy füvet legelnének, leveleket és bogyókat csipegetnének, és a kommunális hulladékkal is sokkal gondosabban kell bánni – húzza alá az összes szakember.

Háborús hősök voltak a galambok

Érdekes megnézni a galambok történetét, ebben is a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja szolgáltat segítséget. Sok galambfaj képviselői egy életre választanak párt maguknak, és ez az erős családi kötelék, valamint a területhű, nem vonuló életmód tette őket olyan kívánatossá számunkra. Az emberek ugyanis rájöttek arra, hogy a háznál nevelt galambok nem szöknek el a galambdúcból, illetve a fészkétől, párjától elszakított madár több ezek kilométerről is visszatér az otthonába. A galamb háziasítása 4-6000 évvel ezelőtt történt a barlangokban, meredek sziklafalak hasadékaiban fészkelő szirti galambból. A házigalambok évezredek óta részesei az emberi kultúrának, elsősorban a városlakók életének: táplálékot jelentenek, hírt visznek, házi kedvencként gyönyörködtetnek. Részt vettek a két nagy világégésben is, szövetséges katonák életét mentették meg azzal, hogy kémjelentéseket, harcászati információkat juttattak el a vezérkarnak, sokszor a rádiónál is jobb hatásfokkal. A II. világháborúban a brit kormány mintegy 250 ezer postagalambot alkalmazott, közülük 32 hadi hírvivő megkapta az állatok számára alapított legmagasabb birodalmi kitüntetést, a Viktória-keresztnek megfelelő Dickin Medal-t is.

Az emberiség szolgálatában álló galambok még a II. világháborút követően sem vonultak rögtön nyugdíjba, az Internet, a gyors polgári hírközlés és repülés világméretű elterjedéséig, gyakorlatilag az 1980-as évekig folytatták több mint öt évezredes szolgálatukat. A magas hegyekkel szabdalt, nehéz távközlési viszonyokkal rendelkező Svájcban a postagalambok 1969-ig hadkötelesek voltak; a hegymászó expedíciók galambokkal adtak hírt magukról; az USA-ban a sok telefonos félreértés miatt 1962-ig galambok vitték a leírt hírüzeneteket egyes rádióállomások és tudósítóik között; a franciaországi Lyonban az 1980-as évekig a forgalmi dugókban szlalomozó motoros futároknál is gyorsabb galambok szállították a kórházi vérmintákat. Amerikai Egyesült Államok Parti őrsége ugyanekkor hajótöröttek felkutatásában vette igénybe a pilótáknál sokkal jobban látó, speciálisan képzett galambok segítségét. A gép hasa alatt, átlátszó falú dobozban, sugárirányban galambok ültek, és ha vízen hánykolódó szilárd testet vettek észre, az előttük lévő gomb megnyomásával a felderítendő útirányról tájékoztatták a pilótát.

Főoldali borítókép illusztráció, forrása: Baranyai Attila/City Magazin/Hírnyolc