Szemétszedés

2025.05.20. 12:07

Durva, amit a Tisza-tóból kiszednek

2024-ben több mint hat tonna szemét került ki a Tisza-tóból. Indul hamarosan a VI. Tisza-tavi PET Kupa.

A PET Kupa önkéntesekből, céges csapatokból, civil szervezetekből és baráti társaságokból álló flottája 2013-ban kezdte meg a küzdelmet a Felső-Tiszán érkező hulladékáradat ellen. Különlegességét az adja, hogy összeköti a vízitúra élményeit a környezet védelmével. A világon egyedülálló módon hulladékkal küzd a hulladék ellen, amihez évről évre egyre többen csatlakoznak. Hamarosan pedig ismét hajóra szállnak a petkalózok, jön a VI. Tisza-tavi PET Kupa – olvasható a Tiszta Tisza oldalán.

Még néhány hét és itt a VI. Tisza-tavi PET Kupa Archív fotó: Berán Dániel
Még néhány hét és itt a VI. Tisza-tavi PET Kupa Archív fotó: Berán Dániel

Hogyan néz ki a gyakorlatban a Tisza-tavi PET Kupa? 

2025-ben hatodik alkalommal látogatnak el a gyönyörű Tisza-tóra, a verseny négy napos lesz. Az első nap a hajóépítésről szól, hiszen a csapatok maguk tervezik és építik meg hulladék újra felhasználásával a hajóikat.

Ezután kezdődik a verseny, amit az a csapat nyer meg, amelyik a legtöbb hulladéktól mentesíti a folyókat és ártereiket. Annál több PETák (helyi fizetőeszköz) üti a markát a csapatoknak, minél ügyesebben szelektálják is a gyűjtött mennyiséget. Büszkék vagyunk arra, hogy a szelektált hulladéknak ma már több mint a 60 százaléka hazai újrahasznosító cégek segítségével visszakerül a körforgásba. 

A VI. Tisza-tavi PET Kupa versenyt június 12-e és 15-e között tartják.

A programot még véglegesítik, de ami biztosan lesz: reggeli ébresztő PET Kalauz módra, hajóépítés, szemétszedés, szelektálás, napi háromszori étkezés, sátorban alvás kempingben, PETákolás, kapitányok napi eligazítása, reggeli szondáztatás, esti tábortűz, csillagnézés, buli, másnapos evezés, közelharc a szúnyogokkal/csalánokkal/egyéb lényekkel, „csorgás”, Tiszában fürdés (a vízimentők által engedélyezett helyen és ideig), PETaSztár (helyi KiMitTud), vízi ütközet, hajós gyorsasági és ügyességi verseny, folyóműveltségi kvíz, helytörténeti előadások, kirándulások és helyi nevezetességek megtekintése a PET Kalauz irányításával. Az útvonal is ismert már, Tiszafüred és Tiszanána közt gyűjtik majd a hulladékokat a petkalózok.

Ilyen volt az V. Tisza-tavi PET Kupa

2024-ben Június 27-30. között rendezte meg a PET Kupa Egyesület az V. Tisza-tavi PET Kupát. 2023 vége és 2024 márciusa között 7 árhullám vonult le a Tiszán, jelentős mennyiségű hulladékot terítve szét az ártéri erdőkben, nádasokban.

A petkalózok felkészültek a feladatra: soha ennyien nem szálltak még vízre a Tisza-tónál. Az V. Tisza-tavi PET Kupán a csapatok 3 nap alatt több mint 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, amivel bőven felülmúlták a tavalyi 6,5 tonnás mennyiséget. Portálunkon is több ízben beszámoltunk már a petkalózok áldozatos munkájáról, arról pédául, hogy a versenyek végén folyik még az utómunka Kiskörén.

De azt is megmutattuk, mik bukkannak elő egy-egy ilyen szemétszedés alkalmával.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában