2025.05.09. 17:19
Utánajártunk, milyen elődök nyomán választott nevet az új pápa
Ezeket a névelődeit igyekezhet követni az új katolikus egyházfő. XIV. Leó pápa elődei közt volt Nagy jelzővel illetett, de csak 27 napig hivatalban lévő pápa is.

XIV. Leó pápa első szentmiséje
Forrás: Vatican Media/AFP
Megválasztották a következő pápát, XIV. Leó pápa lép trónra Rómában. Buda Péter egyháztörténésszel beszélgettünk arról, hogyan választanak nevet a pápává választott bíborosok, illetve arról, mit kell tudni a korábbi Leó pápákról.
Buda Péter podcastunkban beszélt arról, hogy gyors pápaválasztáson vagyunk túl, hiszen a második nap estéje eredménnyel járt. A megválasztott pápát a könnyek szobájába vezetik, miután elfogadta a feladatot, itt megkérdezik tőle, hogy milyen nevet választ, azt följegyzik, szépen beöltöztetik a megfelelő öltözékbe, amibe aztán majd megjelenik a Szent Péter bazilikának a loggiáján az emberek előtt.
Buda Péter szerint a meghatottság nagyon jól tükröződött a szentatya arcán. Nemcsak a pápa személye, a választott Leó név meglepetés volt. A pápák választhatnak már meglévő pápanevekből, de valaki teljesen új nevet választ, így cselekedett az előző szentatya, Ferenc is. Hogy a bíborosok már a konklávéra menet gondolnak arra, milyen nevet vesznek föl, vagy mi történik a konklávén, arról nem szoktak beszélni.

Forrás: Tóth Balázs / Heol.hu
Az első és a tizenharmadik Leó is kiemelkedő volt
Leóból tizenhárom volt az egyháztörténelem folyamán, és voltak közöttük fontosabb pápák, nyilvánvaló, hogy amikor ő a Leó nevet választja, ezzel üzen. Buda Péter szerint elsősorban talán az előző Leóra kell figyelni, de az elsőt is Nagy Szent Leónak hívják. Ő az első, aki a pápák közül a nagy jelzővel tüntettek ki. Megvédte a rómaiakat, amikor Attila 452-ben betört Itáliába, illetve rávette a vandál királyt, hogy amikor az kirabolta Rómát, kímélje meg a várost és az emberek életét. I. Leó a kalkedóni zsinaton kifejtette teológiai nézeteit Krisztus istenségével és emberségével kapcsolatban, megvédve az egyház igaz hitét. Az eddigi utolsó, XIII. Leó a XIX. század végén vezette az addigra lemaradó, önmagába forduló egyházat és kifejti véleményét az igazságtalanságokkal kapcsolatban, elítélve a kapitalizmus és kommunizmus tévtanait. Megnyitotta a kutatók előtt a vatikáni könyvtárat és a titkos levéltárat. Újított a bibliakutatás területén, a filozófiában, elrendelte Aquinói Szent Tamás teológiájának, filozófiájának modernizálását. Politikusként enyhítette a katolikus egyházzal szembeni ellenségeskedést, kapcsolatot keresett a protestáns országokkal.
Mindezekben a kérdések, a béke megteremtése, a szociális érzékenység XIV. Leó pápa első beszédében is ott volt. A jelmondata is, hogy őbenne egyek vagyunk, mármint Krisztusban, ez is mutatja azt, hogy ő nem uralkodni akar, hanem az egység, az egyháznak az egységét kellene erősíteni.
Buda Péter szerint itt a kereszténységről beszélt, márpedig két korábbi Leó pápa ott volt az egyházszakadásoknál is. IX. Leó pápa az 1050-es években vezette az egyházat, és ő is reformpápa volt. Katonai szövetséget keresett Konstantinápollyal, de küldötte összetűzésbe került az ottani pátriárkával, kölcsönösen ki is átkozták egymást, innen számítjuk a keleti egyházszakadást. IX. Leó pápa azonban nem ezzel a szándékkal küldte megbízottját, ráadásul a kiátkozás idején már nem élt. X. Leó pápa (aki Bakócz Tamást győzte le a pápaválasztáson) uralkodása alatt kezdődött el a reformáció 1517-ben, és utána ő volt az, aki 1521-ben kiközösítette Luther Mártont.
Ilyen teendők lesznek XIV. Leó pápa listáján
Buda Péter elmondta, Ferenc pápa halála miatt elhalasztották Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását, de biztosan találnak új időpontot. Folytatódni fog a jubileumi Szent Év, amely 2026. vízkeresztkor fog véget érni, valószínűleg maradnak a már kitűzött római zarándoklati időpontok. Válaszolt arra a kérdésünkre is, mennyire gyakori, hogy a pápák szerzetesrendből kerülnek ki, illetve arról is, hogy XIV. Leó húsz évig Peruban, misszióban oktatott., itt alakult ki a szolidaritása a szegényekkel és itt találkozott a migrációval is.
Buda Pétert podcastunkban beszélt arról is, hogy egy pápaválasztás túlmutat a katolikus egyházon, ezért is kíséri nagy érdeklődés világszerte. Egy lelki közösség vezetője, ezért nem pusztán úgy tekintenek rá, hogy nagy ember vagy nagy politikus, hanem, hogy mit lehet tőle tanulni. Elvárják tőle azt, hogy a világban egy szellemi, lelki útmutatást adjon az emberek számára. Bár a pápa élete be van szabályozva, innentől kezdve ő döntheti el, mit tesz, ő dönti el, hogyan folytatódik tovább a saját és az egyház élete.
Az eddigi Leó pápák listája
1. I. Leo („Nagy Szent Leó”) – pápa: 440–461
- Az egyik legjelentősebb ókori pápa, egyházatya, „nagy” jelzőt is visel.
- Híres arról, hogy Attila hun királyt személyesen beszélte rá, hogy ne támadja meg Rómát (452).
- Sok dogmatikai kérdésben határozott volt (pl. Monofizitizmus ellen).
- Ő fogalmazta meg a híres „Leó-féle tomust”, ami befolyásolta a kalkedóni zsinatot.
2. II. Leo – pápa: 682–683
- Rövid uralkodása alatt megerősítette a III. konstantinápolyi zsinat határozatait.
- Fontos szerepet játszott a monotheletizmus (egy akarat Krisztusban) elítélésében.
- Csak 11 hónapig volt pápa.
3. III. Leo – pápa: 795–816
- Leginkább arról híres, hogy 800 karácsonyán császárrá koronázta Nagy Károlyt.
- Ez nagy hatással volt az európai történelemre, megalapozva a Szent Római Birodalmat.
- Politikailag ügyes, de sok ellenfele volt Rómában.
4. IV. Leo – pápa: 847–855
- A szaracén kalózok elleni védekezés megszervezője.
- Megerősítette Róma városfalait („Leonin városrész”).
- Együttműködött a frankokkal, különösen III. Lajos császárral.
5. V. Leo – pápa: 903
- Csak rövid ideig volt pápa (kb. 1 hónap), egy ellenpápa (Krisztus János) letartóztatta.
- Kevéssé ismert, halála után zűrzavaros időszak jött a pápaságban.
6. VI. Leo – pápa: 928
- Ugyancsak rövid uralom, csak néhány hónap.
- Egyházon belüli zűrzavaros időszakban uralkodott, kevés reformhoz köthető.
7. VII. Leo – pápa: 936–939
- Megpróbálta békéltetni az egyházon belüli pártokat.
- Együttműködött I. Ottó német királlyal, így előkészítette a későbbi német-római császárságot.
- Támogatta a szerzetesi reformokat.
8. VIII. Leo – pápa: 963–965
- Vitatott legitimitású pápa, egyesek szerint ellenpápa volt.
- I. Ottó császár támogatta, miután XII. János pápát leváltották.
- Uralkodása alatt a világi hatalom nagy befolyást gyakorolt a pápaságra.
9. IX. Leo – pápa: 1049–1054
- Az egyik legjelentősebb reformpápa a középkorban.
- Kiemelkedő harcosa a klérus erkölcsi megújulásának (szimónia, papi nőtlenség).
- Az ő pápasága alatt mélyültek el a keleti és nyugati egyház közötti ellentétek, ami 1054-ben a nagy egyházszakadáshoz vezetett.
10. X. Leo – pápa: 1513–1521
- A híres Medici-családból származott.
- Művelt reneszánsz pápa, támogatta a művészeteket, de pazarló udvartartást tartott fenn.
- Az ő pápasága alatt kezdődött a reformáció (Luther 95 tétele, 1517), amit eleinte lenézett.
- Kiközösítette Luthert.
11. XI. Leo – pápa: 1605 (csak 27 napig!)
- Rendkívül rövid pápaság, betegsége miatt hamar elhunyt.
- Előtte firenzei érsek volt.
12. XII. Leo – pápa: 1823–1829
- Konzervatív pápa, ellenzett minden forradalmi eszmét (francia forradalom után).
- Támogatta az egyházi fegyelmet és a jezsuitákat.
- Róma és az egyházi állam infrastruktúráját is javította.
13. XIII. Leo – pápa: 1878–1903
- Nagyon jelentős modern kori pápa.
- „Rerum Novarum” című enciklikája megalapozta a katolikus szociális tanítást (munkások jogai, társadalmi igazságosság).
- Nyitottabb volt a modern világgal való párbeszédre, bár nem támogatta a liberalizmust.
- Hosszú pápasága alatt új lendületet adott az egyháznak a XIX–XX. század fordulóján.
Podcast adásunkban Buda Péter egyháztörténésszel beszélgettünk arról, hogyan választanak nevet a pápává választott bíborosok, illetve arról, mit kell tudni a korábbi Leó pápákról.
