2025.06.22. 21:44
Bátkai vendégei voltak az Egri Végvár Polgári Körös Egyesületnek
Augusztus közepén az egriek mennek Bátkára.
Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete megtartotta hagyományos, júniusi gulyáspartiját pénteken, ezúttal Egerszalókon. Csákvári Antal, az egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, tavaly óta van kapcsolatuk a felvidéki Bátka település civil szervezetével.
– Májusban már jártak nálunk, akkor megmutattuk a belvárost nekik, most pedig a hagyományos gulyáspartinkra hívtuk meg őket, 14 emberrel képviseltették magukat. Örömmel jöttek, s mi, az egyesületnél fontosnak tartjuk, hogy a külhoni kapcsolatainkat ápoljuk, megőrizzük. A bátkaiak pedig meghívtak magukhoz az államalapítási ünnepükre, így augusztus 16-án mi látogatunk hozzájuk – mondta.
Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete rendezvénye Egerszalókon

Brutális karambol Egerben – perceken belül tűzoltók és mentők lepték el a környéket