2025.06.11. 16:52
Ötven éve tanítanak, nevelnek a hevesi iskolában + galéria és videó
Ötven év. Ennyit élt meg eddig Heves iskolája, a körzeti, ezt ünnepelték szerdán.
A Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén ötvenéves, ezt ünnepelték meg szerda délután a művelődési házban. Az ünnepen köszöntők és kulturális műsorok követték egymást. Először a polgármester, Sveiczer Sándor szólt a megjelentekhez, de nem feltétlen úgy mint városvezető, hanem mint egykori körzetis diák.

– Még emlékszem a 2024-es évnyitóra az iskolában, amikor a kezdő évfolyamosok vezették be a friss elsősöket. De jó szívvel emlékszem a saját diákéveimre is, a tanáraimra – mondta a polgármester. Kiemelte, mostanra nagy fejlődésen esett át az intézmény, külső épületfelújítás, szigetelés, belső felújítások, fűtési rendszer korszerűsítése zajlottak, műfüves focipályát kapott az iskola, csak hogy a legnagyobb elhangozzanak.
– Isten éltesse a körzetit, köszönet a tanároknak, dolgozóknak, tanulóknak egyaránt – tette hozzá.
Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ vezetője is részt vett az ünnepen.
– Ötven év, ezt még kimondani is sok. Ez az ünnep nemcsak egy számról szól, ötven éve nevel az intézmény, formál és példát mutat. Meghatározója a térségnek a korszerű eszközparkkal, az innovációkkal és a pedagógiai munkával. Ez lehetetlen lenne a diákok, tanárok nélkül, illetve a támogatói szülői háttér nélkül. Kiemelkedőek a tehetséggondozásban is, jól mutatja mindezt, hogy a Nemzeti Tehetséggondozó Programban 13 sikeres pályázatuk volt 33 millió forint értékben – sorolta. De mint mondta, az ötven év nemcsak visszatekintésre ad alkalmat, hanem pillanatnyi megállást is a jövő felé vezető úton.
– Nemcsak őriznek, fejlődnek is. Erősségük a fiatalos innovatív pedagógusközösség. Erre pedig példa a számos pedagóguskitüntetés is. A körzeti egy közösség, egy család, egy példa, közös kincs – húzta alá.
Szabó Imre Tiborné, az iskola főigazgatója is köszöntötte a hallgatóságot.
A Hevesi Körzeti Általános Iskola ötvenéves évfordulóját ünnepelte
Fotók: Huszár Márk/Heol.hu– A hétköznapokban nem sokat gondolkodunk az időről. De mennyit ér 50 másodperc, 50 perc, 50 óra, 50 nap, 50 hét, 50 év. Ez utóbbi egy tisztes kor egy iskola életében. Az intézményt 1974. szeptember 2-án adták át, s azóta generációk nőttek fel itt – mondta. A beszédeket követően a nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték, illetve megemlékeztek a már elhunyt kollégákról is. A köszöntők között és után az iskola legkisebb és legnagyobb diákjai, sőt az öregdiákjai is műsorral készültek az ünnepre, majd fogadással zárult a nap.