2025.06.20. 15:23
Ittál már sós vizet? Az egri dietetikus szerint néha jót tesz
Sokan hűtjük magunkat jéghideg üdítővel a nyári kánikulában. A hideg italok fogyasztása azonban nem biztos, hogy jó ötlet. Az egri dietetikus más megdöbbentő tanácsot is adott.
A nyári melegben üdítő a hideg itallal teli pohár oldalán lassan kiütköző pára, az üvegen lecsurranó vízcseppek látványa. Vannak italok, amelyek bármilyen csábítóak is, mégsem ajánlatos inni ezeket. Köztudott, hogy ilyen az alkohol is, de az egri dietetikus olyanokat is említett, amelyekre nem is gondolnánk.

Forrás: Czinege Melinda/Haon.hu
Víz, de hogyan?
Lázár Eszter, a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet dietetikusa elmondta, hogy egy csecsemő testének víztartalma 70-80 százalék, egy felnőtté pedig 50-60 százalék. Ebből a vízből a nyári hőségben izzadással sokkal többet veszítünk, mint télen, ezt pedig pótolni kell.
– Ne igyunk azonban jéghideg vizet! Az emberi test hőmérséklete 36,6 fok, de belül 37 is lehet. Ebbe a melegbe belezúdítani a jéghideg vizet komoly sokk a szervezetnek. Ráadásul nem fogunk jobban lehűlni tőle – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, legjobb a szobahőmérsékletű víz, és ahogy korábban is említette, az állott víz.
Jöhetnek más hideg italok?
Kiemelte, hogy édesített italok, üdítők fölöslegesek a szervezetnek.
– A vizet nem kell emészteni, az végigmegy a szervezeten, hidratál, méregtelenít, feltölt – magyarázta. – Ha van benne bármi, azzal a szervezetnek dolga van, azzal foglalkoznia kell, ami energiát vesz el – magyarázta.
Hozzátette, hogy a saját készítésű gyümölcslevek, smoothie-k jók lehetnek, de nem vízpótlásra szolgálnak. Ezek pótolják az ásványi anyagokat, amelyeket az izzadással veszítünk. Gyümölcslevek, zöldséglevek, vagy ezek keverten megfelelők erre.
Mire jó a sós víz?
Lázár Eszter meglepő dolgot is kijelentett:
Ha nagyon sokat izzadunk, érdemes enyhén megsózni a vizet, amit iszunk, hogy az elvesztett nátriumot is pótoljuk. Nyilván nem ihatatlanra kell sózni, csak egy picit
– hívta fel a figyelmet, majd hozzátette, hogy ha valaki infúziót kap, abban is van nátrium.
A citromos vízzel kapcsolatban kijelentette, hogy az jó, de ne tegyünk bele édesítőt. A savanykás ízek után ugyanis kevésbé leszünk szomjasak, mint az édesek után. Ha mindenképpen bolti gyümölcslét veszünk, nézzük meg az összetevőket, minél kevesebb mesterséges anyag van benne, annál jobb.
– A melegben több feladata van a szervezetnek, hiszen a hűtésről is gondoskodnia kell – jelentette ki.
És mi a helyzet az alkohollal?
Kiemelte, hogy az alkoholos italok a melegben könnyebben az ember fejébe szállnak.
– Amikor nagyobb a feladat, mint például az alkohol lebontása a 35 fokos melegben, az különösen megterhelő a szervezetnek. Sajnos nem lehet megtiltani senkinek, hogy ne igyon meg egy fröccsöt, sört, vagy egy pohár vörösbort a vacsorához, de a mértékkel fogyasztás nagyon fontos, télen is, de a nyári melegben különösen – figyelmeztetett Lázár Eszter.