Pihenés, táborok, munka

2025.06.18. 11:27

Készülj! Jön a rövidebb nyári szünet, eddig csak egyszer fordult elő ilyen!

A 2025-ös tanévben sem tér vissza a korábban megszokott, közel két és fél hónapos nyári vakáció. A nyári szünet ezúttal is csak 72 napos lesz, hiszen a tanév június 20-án ér véget, és szeptember 1-jén már kezdődik is az iskola. A változás hátterében a hosszabb téli szünet bevezetése áll.

A 2024/25-ös tanév rendje szerint idén június 20-án csengetnek ki utoljára a közoktatásban és a szakképzésben tanulók számára. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a nyári szünet, amely az első tanítási napig, 2025. szeptember 1-jéig tart. Ez összesen 72 nap vakációt jelent, ugyanannyit, mint 2024-ben.

diákok, nyári szünet, diákmunka, nyaralás, táborok
Az iskolásoknak 72 napjuk lesz pihenni a nyári szünetben
Fotó: Gazdag Mihály / Forrás:  MW

A rövidebb nyári szünet nem újdonság

Tavaly történt meg először, hogy a szünet a szokásosnál később kezdődött, amikor az utolsó tanítási nap június 21-re esett. A változás oka, hogy az új tanévrend már hosszabb téli szünettel számolt, amit nem utólagos módosítással, hanem előre tervezetten vezettek be. Ennek viszont a nyári vakáció hossza látta kárát.

Korábban jellemzően 75-76 napig tartott a nyári szünet, így a diákok három-négy nappal hosszabb pihenőt élvezhettek. Most azonban már második éve csupán alig több mint tíz hét jut a feltöltődésre.

Egy biztos: 2025-ben sem a régi, hosszabb nyári szünettel kell számolniuk a családoknak, így a vakációs tervek időzítésére is érdemes már most odafigyelni.

Nyáron rengeteg táborozási lehetőség van

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, egyre több helyszínen indulnak nyári táborok, amelyek nem csupán tartalmas időtöltést nyújtanak a gyermekeknek, hanem a szülők számára is megkönnyítik a felügyelet megszervezését. Ezekkel a táborokkal lehet számolni megyén belül, vagy akár kívül is:

  • Az egri Bródy Sándor Könyvtárban például helyismereti tábort tartanak kamaszoknak, ahová a 11-16 éves fiatalok jelentkezhetnek. Emellett, megtartják az évek óta nagy érdeklődésre számot tartó varrótábort is, ahol a táborozók megismerkedhetnek a varrógéppel, készíthetnek apróbb tárgyakat, illetve akár szabásminta alapján ruhadarabokat is.
  • Az Egri Kulturális és Művészeti Központ idén is változatos napközis táborokkal várja a gyerekeket. Lesz „vagány tábor” kincskereséssel és kalandokkal, „állati jó tábor” az állatbarátoknak, valamint Harry Potter-tábor a varázsvilág kedvelőinek, ahol a házak versenyeznek egymással. Emellett színházi, filmes és adrenalinban gazdag programokat is kínálnak az érdeklődőknek.
  • A különleges tematikájú táborok között a Táborfigyelőn keresztül elérhető például dzsungelkörülmények között zajló katonai túlélőtábor, mesterséges intelligencia tábor, TikTok-tábor, de quad- és e-rolleres kalandtábor is. További információkat a Táborfigyelő oldalán érhetők el.

A pihenés mellett a diákok dolgozni is tudnak

Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hol és mennyiért tudsz diákmunkát vállalni Heves vármegye nagyobb városaiban. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban is több lehetőség várja a fiatalokat, a legnépszerűbbek a gyorséttermi állások 1600–1800 forintos bruttó órabérrel, ami 25 év alatt nettónak is számít. Gyöngyösön szállodai munkák, Egerben fagyizó és a Decathlon is kínál pozíciókat. A borászatok – például a Besenyei Borház – szintén keresnek pincérkedni vágyó diákokat. További ajánlatok a Mind-Diák, Meló-Diák, Fürge-Diák és Prodiák oldalakon találhatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában