2025.06.20. 21:30
Élő adással jelentkezik Gyöngyösről az országos rádiós magazin
A Kossuth Rádió népszerű magazinműsora június 21-én Gyöngyösről jelentkezik élőben. Az Országjáró műsor munkatársai tavaly Hungarikum Liget Média-díjat vehettek át.
A Kossuth Rádió Országjáró című műsora június 21-én Gyöngyösre látogat, adta hírül pénteken a városháza. Közlésük szerint szombaton a mátraalji város ad otthont a népszerű rádiós magazinműsornak, amely hétről hétre hazánk különleges helyszíneit mutatja be. A Fő téren felállított élő stúdióból ezúttal Gyöngyös értékeit, közösségét, hagyományait ismerhetik meg a hallgatók, tette hozzá a városháza.

Forrás: Czímer Tamás / Heol.hu
Az Országjáró immár Hungarikum média-díjas műsor
– Domokos István és Czifra Szilvia műsorvezetők helyi emberekkel beszélgetnek majd – azokkal, akik nap mint nap tesznek városunkért, közösségünkért. Szó esik majd gasztronómiáról, kultúráról, helyi kezdeményezésekről és mindarról, ami miatt Gyöngyös egy értékekben gazdag város! Hallgassák élőben az Országjáró műsorát 10 óra 05 perctől a Kossuth Rádió műsorán, vagy látogassanak ki a Fő térre, ahol személyesen is részesei lehetnek az országos műsornak. Gyöngyös most a mikrofonhoz lép, legyünk büszkék rá együtt! – áll a gyöngyösi városháza közleményében.
Portálunkon beszámoltunk arról, hogy tavaly márciusban a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán az Országjáró műsor munkatársai a Hungarikum Liget Média-díját vehették át.