Romos

2025.06.18. 15:30

Rendeződhet végre az egri kis zsinagóga sorsa

Az egri kis zsinagóga jövőjét érintő fejlesztési lehetőségekről egyeztetett Vágner Ákos. A polgármester célja, hogy legyen funkciója az épületnek és fel is újítsák azt, hiszen méltatlan állapotban van.

Prof. dr. Grósz Andorral, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével az egri Kis Zsinagóga jövőjét érintő fejlesztési lehetőségekről egyeztetett Vágner Ákos, Eger polgármestere. Híradása szerint egyetértettek abban, kiemelt fontosságú, hogy ez az értékes történelmi és kulturális emlékhely – valódi tartalommal megtöltve – a város szellemi életének élő részévé váljon.

Egyeztettek a kis zsinagóga jövőjéről Forrás: Vágner Ákos Facebook oldala

Hiszem, hogy közös gondolkodással és együttműködéssel jelentős eredményeket érhetünk el. Elnök úr! Köszönöm a megtisztelő látogatást, az előremutató, tartalmas beszélgetést, amely reményeim szerint hosszú távon is hozzájárul városunk kulturális örökségének gazdagításához.

– írta Vágner Ákos Facebook oldalán. 

Mint megírtuk, közművelődési megállapodást kötött az önkormányzat az áprilisi közgyűlésen. A belvárosi, egri zsinagóga épületét visszaadják 5 éves használatra az egri zsidó közösségnek, azzal a feltétellel, hogy közművelődési-kulturális feladat is valósuljon meg benne és felújítsák a romos, sokáig raktárként funkcionáló épületet, melynek egy bő évtizede keresik a funkciót és a felújításra a lehetőséget.

A zsinagóga jó ideje üresen áll. Habis László önkormányzat közcélú adományként adta át az épületet a Part Egyesületnek 2012-ben, majd 2014-ben a szervezet vezetése jelezte, a továbbiakban nem kívánják használni, ezért közös megegyezéssel szüntették meg a szerződést. Az akkori polgármester kifejtette: ezidáig csak az elektromos áram volt biztosítva az épületben, hamarosan a vízi közmű is elérhető lesz, ám a fűtés továbbra sem. A komplex felújítás jelentős anyagi forrást igényelne, át kell gondolni, milyen funkcióra alkalmas az épület.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában