2025.07.05. 15:04
Húsz csapat főzte a finomabbnál finomabb fogásokat a maklári Ínyenc Röfifesztiválon + fotók, videó
Maklár 18. falunapját már az új településközpontban tarthatták. Húsz főzőcsapat látta el az éhes szájakat ínyencségekkel, volt pulled pork, pörkölt, gulyás minden ami sertésből csak készíthető.

A pulled pork és a pörkölt jól megfért egymással a maklári falunapon
Forrás: Gál Gábor / Heol.hu
Húsz csapat kezdett bele a főzésbe szombat reggel Makláron, a 3. Ínyenc Röfifesztiválon. A település 18. alkalommal szervezte meg az egyik legnagyobb rendezvényét, régebben kakast főztek, de közkívánatra inkább váltottak. Idén újdonság volt az is, hogy az iskola melletti terület teljesen megújult, ugyanis Maklár egyik nagyberuházását olyan állapotba hozta néhány hét alatt a kivitelező a polgármester kérésére, hogy nyugodt szívvel megtarthatták az egész napos programokat a megújult rendezvénytéren. A 20 csapat annyira különböző ételekkel állt elő, hogy talán nem is akadt olyan, aki ne talált volna kedvére valót. Volt pulled pork, tortilla, pörkölt, gulyás is az étlapon. A helyi intézmények, sportklubok mellett más településekről is érkeztek főzőcsapatok: a szomszédságnál még szorosabb viszonyt ápoló Nagytálya mellett Andornaktálya, Tard, Nagyvisnyó és Füzesabony is képviseltette magát, de testvértelepülésük, Szádalmás is eljött Maklárra.

Forrás: Gál Gábor / Heol.hu
Hanuszik Csaba polgármester elmondta, nagyon örül neki, hogy szinte teljesen készen lett a tér, ennek érdekében mindent megtettek, persze néhány eleme még hátra van a kivitelezésnek. Mint mondta, a helyi identitást erősítve az összetartó közösség, a civil élet egyik fontos eseménye ez a lassan már fesztivállá bővülő falunap, de nem csak a településen belüli kapcsolatokat tartja fontosnak, hanem a környező falvakkal is igyekeznek jó viszonyt ápolni, hiszen egy-egy település élete a szomszédaival is összekapcsolódik.
Néhány hete még poros munkaterület volt, de a falunapra a fű is kinőtt az új rendezvénytéren. Egy párhuzamosan zajló pályázat révén ugyanis megújul a focipálya, a gyepet így felszedték, gyepszőnyegként átszállították a faluközpontba és zöldfelületeket hoztak létre. Mivel a pálya nagyobb volt, mint a rendelkezésre álló hely, nem hagyták veszni a szép zöld füvet, a helyiek között szétosztották, a polgármester elmondása szerint kígyózott a sor, így a régi focipálya a makláriak udvarán kezd új életet.
Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő sem hagyta ki a maklári falunapot. Mint mondta, egészen elképesztő, hogy a polgármester végigvitte tervét - néhány napja még többen kételkedtek benne, hogy gyönyörű parkos területen tartják a rendezvényt.

Forrás: Gál Gábor / Heol.hu
- Tényleg párját ritkítja az a leleményesség és összefogás ami Maklárt és közösségét jellemzi. Az egész beruházást végigkísérték a kreatív megoldások, elég csak arra gondolni, hogy olyan fákat telepítettek át, amiknek kivágás lett volna a sorsa. Tényleg zseniális, ahogy kihasználják az élet adta lehetőségeket és megvalósították az elképzeléseket. A kivitelező remek munkát végzett, ez a fejlesztés pedig a helyi közösség és kisvállalkozók javára válik majd - fogalmazott.
Röfinap Makláron
Fotók: Gál GáborKiemelte, jó látni azt, hogy a 3 szomszédos település, Maklár, Nagytálya és Andornaktálya is jó viszonyt ápol, hiszen sorsuk összefonódott már a történelem során is. Örül annak, hogy a települések vezetése, a civil szervezetek munkájának eredményeképp folyamatosan egyre virágzóbb a közösségi élet a kistelepüléseken, gyarapodnak a programok, s az ilyen törekvéseket érdemes igazán segíteni, hiszen az itt élők, a vidék az, amitől hazánk egyedi és utánozhatatlan.
A főzőversenyt a helyi katolikus egyházközség nyerte, második helyezett lett az MBE csapata, a harmadik a maklári általános iskola csapata. Idén is átadták a Maklár Községért Kitüntető díjat, ezt két hölgy, Bodolósz Ildikó és dr. Rokonay Adrienne kapták, akik 18. éve szervezik Makláron az egészségnapot.
Az se keseredjen el, aki az elejéről lemaradt, mert érdemes még ellátogatni a maklári falunapra, hiszen vicces képek készülnek a fotóboxnál, este helyi tehetségek lépnek fel, majd 6 órakor tombolasorsolás is lesz, Szikra László poénokkal készül, fellép Szandi, lesz vízijáték, brazil szamba show lángsow, hajnalig pedig utcabál.