Eger

2018.04.24. 06:50

A fiataloknak szentelik életüket a szalézi animátorok

Bosco Szent János szülőhazájába, Olaszországba látogattak nemrég az egri szalézi oratórium animátorai. Az út apropójáról, az egri szalézi oratórium működéséről beszélgettünk az egyik résztvevővel.

Süli Kinga

Hazánkban három közösségben élnek szalézi nővérek, Pesthidegkúton, Mogyoródon és Egerben. Utóbbi közösség kialakulása Seregély István nyugalmazott egri érseknek köszönhető, ugyanis annak idején ő kérte fel a szalézi rend nővéreit, hogy legyenek a Segítő Szűz Mária Kollégium lelki vezetői, mert nemcsak egyszerűen szállást szeretett volna biztosítani az egyetemista fiataloknak, hanem biztonságos, családias légkört is. A nővérek pedig oratóriumot szerveztek, ami évente több száz fiatalnak biztosít ­kikapcsolódási lehetőséget.

Az oratórium gyermekprogramjai is mindig jó hangulatban telnek Fotó: beküldött

– Az oratórium célja az ide járó gyermekek nevelése és evangelizálása, különféle foglalkozásokon keresztül. Rengeteget játszunk és nevetünk a gyermekekkel, ugyanakkor kicsit komolyabb programjaink is vannak, ahol a lelki fejlődés kerül az előtérbe. Mindez családias, szeretetteli légkörben, talán ez a legnagyobb különlegessége a foglalkozásainknak – részletezte Domán Vivien, szalézi animátor. Hozzátette, az animátorok, fiatal segítők vezetik ezeket a foglalkozásokat, akik egy kétéves képzés után sajátíthatják el ezt a címet.

Boldogan fedezték fel Olaszországot a fiatalok Fotó: beküldött

– Ahhoz, hogy animátorrá válhasson valaki, meg kell ismerni és el kell sajátítani Don Bosco pedagógiáját, ez pedig nagy feladat, mert amit ő megalkotott, az igazán különleges, nem csak tanára, társa, családja is volt azoknak a gyermekeknek, akikkel foglalkozott. Egy animátor nemcsak a foglalkozásokon animátor, hanem a mindennapokban is, arra teszünk az animátorság vállalásával ígéretet, hogy egész életünkben a fiatalokat segítjük majd – fejtette ki Domán Vivien. Aláhúzta, a tanév során hétvégente, szombatonként tartanak foglalkozást a gyermekeknek, nyáron pedig egy tíznapos táborba várják az érdeklődőket. Mint elmondta, bárkit szívesen várnak a foglalkozásaikra, nem követelmény, hogy a gyermek vallásos legyen, csupán az, hogy fogadja el, hogy van néhány ilyen program is.

Hozzátette, úgy látja, ez nem szokott problémát okozni a fiataloknak, azért szeretik az oratóriumot, mert családias légkörben lehetnek. A szervezők igyekeznek mindenkire maximálisan odafigyelni, ez pedig nagy dolog, mert a mai rohanó világban sajnos nem mindig jut elég ideje a szülőknek gyermekükre. Az idei oratóriumba május 5-én lehet jelentkezni, bővebb információ az oratórium közösségi oldalán, vagy az egri szalézi nővéreknél kérhető.

Don Bosco nyomában jártak

Az olaszországi látogatás mindössze öt napig tartott, ez idő alatt számos olyan helyszínt látogattak meg a résztvevők, ahol kiemelten jelentős volt Don Bosco munkássága.

– Chieriben volt a szállásunk, azért különleges ez a helyszín, mert itt töltötte Don ­Bosco a tanulóéveit. Ezt követően Torinó­ba látogattunk, ahol az első állandó oratóriuma működött. Mornesebe is elzarándokoltunk, itt található a szalézi nővérek egyik központja, itt élt Mazzarello Mária, a szalézi rend társalapítója – fejtette ki Domán Vivien. Hozzátette, az úton összesen 55-en vettek részt, 14-en mentek Egerből, a többiek pedig a másik két hazai közösségből.

 

Címkék#hitélet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában