Andornaktálya

2018.03.17. 19:50

Arra ment haza, hogy kikapcsolták nála az áramot

Igencsak meglepődött az az andornaktályai olvasónk, aki arra ért haza március 6-án, hogy az ­áramszolgáltató emberei­ kikapcsolták nála a szolgáltatást. Nem érti, hogy történhetett meg ilyen.

S. S.

Az ugyancsak Rákóczi út 155. számot viselő pincesor pincéinek több tulajdonosa van

Forrás: HMH

Fotó: Márkus Attila

Felháborodott­sággal, vegyes értetlenséggel kereste meg lapunkat olvasónk, aki azzal volt kénytelen szembesülni, hogy kikapcsolták nála az áramot. A felháborodása onnan fakadt, hogy mindig időben fizeti az áramszámlát, elmaradása eddig ­soha nem volt. Előzetes felszólítást sem kapott sem egyszerű, sem ajánlott levélben, mégis arra jött haza, hogy nincs áram a lakásban. Kapott ugyan egy utólagos értesítést a kikapcsolásról, amit azonban nem ért, mert azon ismeretlen felhasználóként „nevesítik” a fogyasztási helyet.

Olvasónk jelezte, hogy ő sejteni véli a félreértés okát is. Az ő házszámuk, a Rákóczi út 155. megegyezik a tőlük kicsit messzebb lévő magánpincék számozásával, csak azok peres számokat is tartalmaznak. Nem egyszer fordult már elő, hogy a pincék valamelyikébe címzett levelet is hozzájuk kézbesítettek. Elmondta, hogy előbb sem a helyi polgármesteri hivatalban, sem az ÉMÁSZ egri irodájánál nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Végül az áramszolgáltató ügyfélszolgálatán csak sikerült elérni, hogy visszaállítsák náluk az eredeti állapotot.

– Nem értem, hogy miként történhet meg ​ilyen dolog. A szó és értesítés nélküli lekapcsolás. Nem tudom, mi arra a garancia, hogy ez nem fordul többször elő – mondta olvasónk.


Az ugyancsak Rákóczi út 155. számot viselő pincesor pincéinek több tulajdonosa van
Forrás: HMH | Fotós: Márkus Attila

Megkeresésünkre az áramszolgáltató ­kommunikációs vezetője, Boros Norbert azt mondta, hogy a mérőhelyi munka egy jelenleg szerződés ­nélküli felhasználási helyre vonatkozott. Ezt a 3399 Andornaktálya, II. Rákóczi Ferenc utca 155/3. címen tartják nyilván. A kiadott feladatot végző szerződött partnerük munkatársa a fogyasztási helyet sajnos rosszul azonosította be a 3399 Andornaktálya, II. Rákóczi Ferenc utca 155. alatt. Ennek következtében, és a zárt cím ­miatt, a mérő beazonosítása nélkül március 6-án oszlopos kikapcsolást végzett. Ez a kikapcsolás a szerződéssel rendelkező felhasználót, azaz olvasónkat érintette.

– A tévedést a ­felhasználó március 7-én jelezte ügyfélszolgálatunkon, ahol a szolgáltatás helyreállítása érdekében intézkedtek. Vállalkozónk még aznap el is végezte a visszakapcsolást – mondta a kommunikációs vezető.

Szavai szerint utólag – a leolvasó által adott információból – kiderült, hogy az eredeti munkakiadásban szereplő címen egy pince található.  Ennek elektromos ­fogyasztásmérőjére az utolsó ismert felhasználó szerződésének a felmondását követően, az új áramhasználó nem kötött szerződést.

– A nem jogszerű kikapcsolás miatt a felhasználó számára kötbér kifizetését kezdeményezzük – tette hozzá Boross Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában