eger

2017.09.22. 17:04

Drogok nélkül: felnyitnák a fiatalság szemét

Az ifjúság bebizonyította, hogy tisztán, dohányzás és alkohol nélkül is lehet jót, jól szórakozni. Idén is megszervezték a „Tiszta élvezet” Drogprevenciós Napot.

Juhász Henrietta

A célok egyértelműek: szeretnék mielőbb felnyitni a fiatalok szemét, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk. Lehetőségeket kínálni arra, hogy tartalmasan, függőségek nélkül töltsék szabadidejüket, éljék életüket.

Az, aki péntek délután az Eszterházy tér környékén sétált, sok játszó, vidám fiatallal találkozhatott. Ez is volt a program célja: a „Tiszta élvezet” Drogprevenciós Napon a veszélyek és a lehetőségek előtt is felnyitották a fiatalok szemét.

Huszthy Boglárka, az egri önkormányzat ifjúsági referense elárulta: a program az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal karöltve a helyi Városi Diáktanács főszervezésében valósulhatott meg.

Játékos feladatokon keresztül hívták fel a fiatalok figyelmét a megelőzésre Fotó: Berán Dániel

– Célunk elsősorban a prevenció, hogy megelőzzük a szenvedélybetegségek, a függőségek kialakulását. Ezen a délutánon bemutatkoztak azok a szervezetek, amelyekhez a fiatalok is, ha bajban vannak bátran fordulhatnak segítségért. A város ifjúsági koncepciójában is megfogalmaztuk, hogy kiemelt figyelmet szentelünk a megelőzésre – árulta el a Heolnak Huszthy Boglárka. Megtudhattuk tőle, hogy délelőtt a szakembereknek konferenciát is szerveztek, melynek középpontjában az az elsődleges szocializációs színtér állt, amely jó esetben a leginkább véd minket a különböző külső hatásoktól, s támaszt biztosít a személyiségfejlődés során, vagyis a család.

– A délután elsősorban a fiataloké volt, akik nagyon aktívan vettek részt a program szervezésében is, ami nagy-nagy örömünk, hiszen így lehetett ez a rendezvény igazán az övék. A fiatalokhoz úgy tudunk legkönnyebben szólni, ha azt az ő nyelvükön tesszük. A projekt állomásainak feladatait már a nyáron kidolgozták, majd tartottunk egy közös megbeszélést is a kitelepülés előtt – mesélte az ifjúsági referens. A játékos feladatokon túl és azokat követően igyekeztek olyan alternatívákat kínálni a fiataloknak, amelyekkel hasznosan tölthetik szabadidejüket, legyen az akár a tánc, vagy a sport.

– A legfontosabb talán, hogy a személyes kapcsolataink mélyek és megtartóak legyenek – hangsúlyozta Boglárka, aki arra is felhívta a figyelmet: a „tiszta élvezet” név azt is takarta, hogy a rendezvény zárásaként szervezett koncerteket is lehetett tisztán, alkohol és dohányzás nélkül élvezni.

Angyal Virág, a Pásztorvölgyi Gimnázium tanulója kérésünkre arról mesélt, szerinte nagyon fontos a fiatalok folyamatos prevenciója.

– Az én korosztályomban – vagyis a 17-18 évesek között – sajnos nagyon sokan dohányoznak, vannak olyanok, akik már három-négy éve is. Sőt, olyat is láttam már, aki általános iskola felső tagozatában esett áldozatául a dohányzásnak – osztotta meg velünk a meglátásait Virág. Gondolataihoz hozzáfűzte: itt a városban azért nem látja olyan drasztikusnak a helyzetet, mint, amit akár egy-két filmben.

– Részeg szemüveggel, s olyan állomással is készültünk, ahol hírességek szerepeltek a fotókon a drogfüggőség előtt és után. Reméljük, hogy azoknak is tudtunk ezen a rendezvényen segíteni, akik már kipróbáltak valamilyen kábítószert. Ezen a programokon józanul szemlélhetnek egy-egy olyan helyzetet, amibe akár már belekeveredtek, vagy belekeveredhetnek – válaszolta kérdésünkre a Városi Diáktanács elnöke, Lengyel Borbála. Elárulta, az iskolán, az osztályokon belül nagyon fontos az, hogy ki milyen csoporthoz tartozik, mert sajnos jellemző, hogy ha a fiatal környezetében dohányoznak, akkor az illető is könnyebben rászokik.

Segíteni a „keresés időszakában”

A RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat is részt vett a drogprevenciós programon. Siposné Kohári Szilvia, a RÉV intézményvezetője elmondta: az a korosztály, akiknek a rendezvény elsősorban szólt, mindenképpen érintett a rendezvény fő témáját alakító kérdésben.

– A kamaszkor a keresés időszaka. Az, hogy mire talál rá egy kamasz, az a felnőttek felelőssége. Ebbe beletartozik a kockázatkeresés is, melynél a droghasználat, az alkohol és a dohányzás első helyen állnak – válaszolta. Programjaik közül kiemelte a kortárs segítő képzést, mert ezáltal olyan fiatalokat képezhetnek ki, akik aztán saját csoportjaik tagjain tudnak segíteni. – A művészetek, a sport és az összes olyan szabadidős elfoglaltság, amely struktúrálttá teszi a fiatalok szabadidejét, az segíthet elkerülni azt, hogy nagy baj legyen – tette hozzá Szilvia.

Juhász Henrietta

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában