Egy kockacukorral kezdődött az üzlet

Amikor még csak négyévesforma volt, a kömpöci majorban múlatta idejét. Lakott a szomszédjukban egy asszonyság, Zsikó Mari ­néne. Egyszer azt találta mondani a kicsi gyerkőcnek: vakargatná meg a talpát, mert igen elzsibbadt már, s cserébe kap egy szem kockacukrot. Ő pedig megragadta a lehetőséget.

Mozgalmas élete volt az üzlettel örökkön kacérkodó Vígh Mihálynak, amíg a talpvakargató csöppség a nincstelenség jármából kitört. Életének helyszínei sem voltak ritkásak, mire ötgyermekes családjával végleg gyökeret vert Újhatvan egyik portáján. A fiatal Miska nem járhatott teljes időben iskolába, hajnaltól késő estig a földeken, meg az állatok mellett dolgozott. Aztán bognárinasnak állt Kecskeméten. A tanyák utáni nagyvárosi élet kitágította látókörét. Nézett bokszmeccset, színházba ment, de legtöbbször egy-egy filmre fizetett be a moziba.

A front elől 1944 őszén a szüleihez menekült, ám lakásukat gránáttalálat érte. A Hatvanhoz közeli Sándor-­majorba költöztek. Negyven négyzetméter jutott két családnak: nekik, négyüknek és Oldaléknak, kilencüknek. Az összezártságnak volt előnye is: Miska és a legidősebbik Oldal lány, Erzsike egymásba szerelmesedtek és összeházasodtak.

Lassan beindult az üzlet: Mihály először vaslemezeket csereberélt, kályhacsöveket hajtogatott, tepsiket gyártott. Rájött, hogy a kereskedői vénája többet is hozhat a konyhára. Sosem volt finnyás, ha kupeckednie kellett. Egyszer Pesten, a Hernád utcai lópiacon vett egy gebét, amit Máriabesnyőnél el akartak tőle zabrálni a ruszkik. Nem sikerült nekik, ő meg Versegen háromszoros haszonnal adott túl rajta. Másszor az osztrák határ mellől vásárolt egy pacit, ám a gyerekek útközben felismerték benne Kovácsék fél szemére vak igavonóját. Nem volt mit tenni, visszaszolgáltatta a lovat, de a lókereskedőtől behajtotta a vételárat. Megint másszor ­apró malacokat vett Mélykúton, Szentesen és Kisteleken, majd ládákban adta fel mind, poggyászként. Később Nagyteleken anyagbeszerzőként szerzett elismerést.

Újhatvanban vette meg családjának az első, önálló házat. Még kedvenc Csepel motorkerékpárjától is meg kellett válnia, hogy kifizethesse. De megérte, oly sok vándorlás után révbe ért családjával.

Az új helyen paprikázásba fogott, aztán használt faanyagot feldolgozó maszek vált belőle. Végre saját szalagfűrésze lett. 1959-ben lebontotta a régi házat, és téglaépületet húzott fel helyette. Visszaadta a kisipart, hogy elszegődhessen a Vízművekhez. Munkájával egyidejűleg „málnázni” kezdett, Pesten, a Haller téren meg a Bosnyákon értékesítette a termést. A málna után jöttek a ládák, söprűk, spatulák. Zsiguliját Ford Mondeóra cserélte.

Mindeközben elrepült felette a kereskedésben kiteljesedett emberidő, csak Erzsike lányáék laknak már közvetlen környezetében. Tibor fiával minden második szombaton kettesben ebédelnek a mátrafüredi Benevár étteremben. Olyankor együtt gyűjtögetik csokorba a család szerteágazó legendáriumát.

Megszületett az első ükunoka is

Miska bácsi felesége, a püspökmagyarosi születésű Oldal­ Bözsike néni, hosszú betegeskedés után, nyolc esztendővel ezelőtt hunyt el. Öt gyermeket neveltek fel a férjével. Utóbbiak közül, sajnos, Mihály és József­ sincs már az élők sorában. Tibor, Péter és ­Erzsébet tovább őrzik édesanyjuk és a két testvérük emlékét. ­Tibor építész, Mihály is diplomát szerzett, mégpedig a munkavédelemben. Péter szintén nekifogott az egyetemnek, végül autószerelő lett, Erzsébet a szociális ágazatban dolgozik. Miska bácsinak tizenkilenc unokája van. Dédunokáinak száma megközelíti a húszat, és egyre gyarapodnak: bekopogtatott az első ükunoka is. Ami a szenvedélyét illeti, Miska bácsi szeretett utazni, kedvére való volt az autóvezetés. Kedvelte a sakkozást is, noha soha nem vált belőle versenyző, mint Tibor fiából.