időjárás

2019.06.23. 14:07

Elérte a vihar Heves megyét, Egerben, Siroknál és Egerszóláton is hömpölyög a víz (videókkal)

Vasárnapra szűkebb hazánkat is elérte a vihar. A rendőrök kérik, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.

HEOL

Az utcákon hömpölyög a víz Egerszóláton, a falu polgármestere szerint tíz éve nem okozott ekkora gondot a faluban vihar. Verebélyi György elmondta, házakba, kertekbe és a polgármesteri hivatalba is betört a víz, utóbbi helyen húsz centi magasan állt amikor bement, hogy lekapcsolja az áramot az épületben. De akadt, ahol súlyosabb volt a helyzet, és egy méteres víz hömpölygött, az erős sodrás miatt a közlekedés is nehéz volt. A katasztrófavédelem szakemberei már a helyszínen vannak, a helyiek pedig homokzsákokkal igyekeznek megvédeni otthonaikat.

Egerszóláton évek óta komoly problémát okoznak a heves esőzések, mivel a környező dombokról a faluba zúdul a víz, ami ilyenkor jelentős mennyiségű iszapot is hord magával. Az utcákon kívül rengeteg kertet is beborít ezen esetekben a sár. A településen hiába tartják rendben az árkokat, azok nem vezetik el megfelelően az ilyenkor óriási mennyiségben lezúduló csapadékot. Megoldást a belterületi csapadékvízelvezetés kiépítése jelentené, ám önerőből ezt nem tudja megvalósítani a falu, pályázaton pedig eddig hiába indultak, még nem tudtak forrást nyerni rá. (Süli K.)

A vihar vasárnapra elérte a megyeszékhelyt is. A videónkon látható, hogy a Szépasszonyvölgy egyes területeit csaknem teljes egészében elöntötte a villámárvíz.

Hevesi Katalin megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő arról tájékoztatta portálunkat, hogy délután 14 óráig legalább 35 helyről érkezett bejelentés a vihar miatt, egyebek között Egerszólátról, Sirokról és újabban Bükkszékről is. A megye tűzoltói nagy erőkkel vonultak a helyszínekre, valamint az önkormányzatok is megkezdték a védekezési munkálatokat.

Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő arról tájékoztatott, hogy a nagy esőzések miatt kialakult útviszonyokra tekintettel a rendőrség lezárta a Recsk és Sirok valamint a Sirok és Szajla közötti útszakaszokat. Javasolt kerülő útvonal Verpelét, vagy a 3-as számú főút felé. A rendőrök kérik, hogy óvatosan vezessenek.

Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában