eger

2018.01.22. 15:45

Fidesz: az LMP Soros érdekeit szolgálja

Ha már elhallgattatni nem tudták a magyar embereket, hitelteleníteni akarják a nemzeti konzultáció eredményét.

Berecz R.

– Az LMP Soros zsebében van, ezért támadja a nemzeti konzultációt – fogalmazott dr. Gondos István hétfőn, az ellenzéki párt helyi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Heves Megyei Közgyűlés fideszes képviselője Halász Jánost, a Fidesz frakció szóvivőjét idézve kifejtette, ha már elhallgattatni nem tudták a magyar embereket, hitelteleníteni akarják a nemzeti konzultáció eredményét. Elmondta még, mindazok, akik kitöltötték a kérdőíveket, egyértelművé tették, nem akarnak kötelező kvótát, s hallani sem akarnak egymillió migráns betelepítéséről. Úgy folytatta, azzal, hogy az LMP nem szavazott az ellen, kiállt a Soros-terv végrehajtása mellett, mind az Országgyűlésben, mind az Európai Parlamentben.

A helyszínen dr. Csarnó Ákos az LMP megyei elnöke a hazánkba eddig befogadott menekültekről kérdezte a fideszes képviselőt. Gondos István úgy reagált, jogi kérdésről van szó, s különbséget kell tenni migráns és oltalmazott között. Míg előbbi esetén megélhetésért betelepülőkről van szó, utóbbiak tekintetében azt kell mérlegelni, veszélyben vannak-e.

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában