TISZANÁNA

2017.07.23. 10:45

Fontos találkozni 60 év után is

Irigylésre méltó eseményre gyűltek össze a minap a helyi nyugdíjasklubban: a tiszanánai általános iskolában 1957-ben végzett két osztály tagjai jöttek újra össze, hogy találkozzanak.

SZ. E.

 

Az A-sok osztályfőnöke Tóth János, a B-seké Szeberényi Anna volt. Mint megtudtuk, a társaság tagjait – akik közül mindannyian tiszanánaiak – mostanra már messzire sodorta egymástól az élet. Mégis tartják a kapcsolatot, legutóbb tíz éve találkoztak.

A hatvanéves osztálytalálkozóra 14 egykori diák érkezett, ketten viszont nem tudtak eljönni. Akik ott voltak: Dónát Rebeka, Cseh Mária, Kecső Mária, Kecső Teréz, Kecső Margit, Kerekes Ilona, Nagy Katalin, Godó Anna, Kalmár Ilona, Nagy György, Vajda Imre, Nagy Lajos, Lányi Mária és Mári Julianna.

Friss csoportkép a 60 éve végzett osztályokról Fotó: Beküldött

A résztvevők a rendezvény elején megemlékeztek azokról is, akik már nem lehetnek közöttük, ezután pedig hosszas és jó hangulatú beszélgetés vette kezdetét. Meghívásukra jelen volt a település polgármestere, dr. Tóth József is, aki a Tiszanána múltjáról és jelenéről szóló kisfilmet hozta el nekik.

SZ. E.

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában