eger

2018.05.22. 17:30

Forog a kamera, de ez több televíziónál

Számos változás történt az utóbbi időben a megyeszékhely önkormányzatának médiacége körül: több mint egy éve annak, hogy átvették a KULTURMA feladatait, januártól pedig új főszerkesztő dolgozik a TV Eger és az Egri Magazin élén.

Pócsik Attila

Idén 30 éve, hogy megkezdte sugárzását a TV Eger, illetve annak jogelődje. Noha a televíziózás még mindig a városi médiacég legismertebb feladata, a társaság emellett projektkommunikációval is foglalkozik, s tíz éve adja ki az Egri Magazint. Tavaly jött az újabb „nagy falat”, a KULTURMA feladatait is átvették.

– Összeállt egy remek, szakemberekből álló gárda, s bár a létszám még nem teljes, az eredmények igazolják, jó döntés volt a kulturális, turisztikai, marketingtevékenységet koordináló szervezet létrehozása – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Antal Anett kiemelte: mára kialakult egy egységes arculat, s hamarosan az olvasók találkozhatnak a megújult városi honlappal, az eger.hu-val, amit jól kiegészít a TDM szervezet fejlesztette szóló visiteger.hu.

Gay Krisztina főszerkesztő (balról) és Antal Anett ügyvezető igazgató Fotó: MW

– Ugyancsak a Média Eger feladata a Márai Központ és a Szépasszonyvölgyi Kalandpark üzemeltetése. Előbbi egy élettel teli rendezvényhelyszín lett, utóbbi pedig a közelmúltban megújult, s egyre népszerűbb a látogatók körében – árulta el. Az igazgatónő külön szólt az általuk szervezett programokról, így az Eger Adventről, amelyre nemcsak itthon figyeltek fel, de az USA Today is beválogatta a legszebb karácsonyi események közé.

– Idén tíz éve annak, hogy a szerkesztőség a második otthonom – mondta. – Igazgatóként pedig ötödik éve vehetek részt a munkában. Ez idő alatt rengeteg élmény és küzdelem van mögöttünk, de egy ilyen lelkes, szívvel dolgozó csapattal szinte nincs lehetetlen. Az elmúlt öt évben jelentős változások történtek a cég életében. Megújult és kibővült a televízió Törvényház utcai épülete, s az önkormányzat, valamint az EVAT Zrt. támogatásával számos infrastrukturális fejlesztést sikerült végrehajtani. Ezek sorából Antal Anett kiemelte három kamera és két autó beszerzését.

A megújult környezetbe új főszerkesztő is érkezett. Igaz, Gay Krisztina számára nem volt idegen sem a televízió, sem a város, hiszen Egerben született, a Gárdonyi gimnáziumba járt, s egykor gyakornokként dolgozott a tévében.

– A budapesti egyetemi évek után a fővárosban maradtam, a két nagy kereskedelmi csatornánál tanultam a szakmát – kezdte, hozzátéve: mindig is a közéleti újságírás érdekelte, a közszolgálati televízió Ablak című műsorában a „régi nagyokkal” dolgozott, majd a kisfia születése után az ECHO TV munkatársa, később a hirado.hu regionális portáljának vezetője volt. Mint mondta, az online sajtótól sem szakadt el, lévén az egerhirek.hu főszerkesztői feladatait is ellátja.

– A felkérés után csak azért vacilláltam, mert a fiam a fővárosban tanul, egy remek iskolában, de pont ő volt, aki azt mondta: vállaljam el a feladatot. Remek, toleráns csapatba kerültem. Igaz, ahogy országszerte, itt is fontos a humán erőforrás folyamatos fejlesztése, hogy gyakorlott szakemberek segítsék a fiatal kollégákat. Vallom, hogy a városi televízió legfontosabb műsora a híradó kell legyen, hogy bemutassuk az egrieknek, mi történik a városban, s kitekintsünk az országos eseményekre. Olyan portrékat, magazinműsorokat kell készíteni, amit szívesen néznek az emberek.

Elárulta: az Egri Magazin esetében is követi a hagyományokat, az érdekes, értékes egriek bemutatását, a helytörténeti cikkeket, bár az utóbbi számokban – miután választási időszakban vette át a feladatot – a politikára is nagy figyelmet kellett fordítani.

Minden nap új kihívást hoz

A beszélgetés során elhangzott: az elmúlt időszakból számos nagy, sikerrel vett akadályra emlékeznek vissza a cégnél. Ilyen volt egyebek között az Egri Tavaszi Fesztivál programsorozata, hiszen számos rendezvényre már hetekkel korábban elfogytak a jegyek, míg a szerkesztőségben dolgozók a választás éjszakáját tekintik mérföldkőnek, amikor is több órás élő műsorral jelentkezett a televízió az egri nézőknek. Megtudtuk: a cégnél már készülnek a nyári programokra, s már most dolgoznak az idei Eger Adventen, hogy legalább olyan emlékezetes legyen, mint a tavalyi.

 

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában