vihar

2019.06.19. 18:40

Házakba is betört, szinte mindent elöntött a villámárvíz Nagyvisnyón (helyszíni fotókkal, videókkal)

Szűkebb hazánk több pontján is nagy nehézségeket okozott a délutáni heves esőzés.

T. B./HEOL

Fotó: Ládi László/Heves Megyei Hírlap

Több mint húsz helyre riasztották a tűzoltókat szerdán délután Nagyvisnyón, ahol egy év múltán ismét villámárvíz pusztított. Udvarokat, kerteket öntött el a víz, de megtelt számos pince is, sőt, jó pár házban legalább 20-30 centiméter magasan állt az iszapos víz, amelyet szivattyúzni kellett. Az ár fölszakította a nemrég felújított József Attila utca burkolatát is, a környéken lakók szerint ott húsz éve nem volt hasonló nagy áradat. Emberélet ugyan nem volt veszélyben, de komoly károk keletkeztek autókban, elektromos eszközökben, berendezési tárgyakban, s állatok, kis csirkék is elpusztultak.

Kótai Szabolcs fotója Nagyvisnyóról

A Jegenye sor környékén pincéket és kerteket, udvarokat öntött el az áradat, kapukat nyomott be a víz, hogy utat találjon a patakhoz. Jött viszont a víz a Csokvaomány és Nekézseny felőli hegyekből a József Attila utcánál is, és a faluban is 200 milliméter csapadék hullhatott.

– Dél felé történt, hirtelen jött az eső jéggel, széllel, fentről a domboldalból pedig megindult a patak, feltörte az utat. Mindenkinek lett kára, bement az udvarra a víz, az állatokat menteni kellett. Másoknak és nekünk bejött a házba is. Van biztosításunk, remélem, hogy helyre tudjuk belőle hozni – mondta Szegedi Veronika, aki épp az áradáskor jött haza Bélapátfalváról, ahol sütött a nap. Elmondta, esőzéskor máskor is megindul a kis patak, de ekkora áradás nem fordult elő azon a részen. Körülbelül fél méteres víz hömpölygött le az utcákon a Szilvás-patak felé. Az utcán lejjebb egy asszony azt mondta, húsz éve volt árvíz, de nem ekkora. Egy egy éve odaköltözött családtól megtudtuk, autójukba, garázsukba, felújított házukba is befolyt a víz, s még nem volt biztosításuk.

Nagyvisnyóra a szomszédos Szilvásváradról érkezett segítség. Szaniszló László polgármester egy bobcatben ülve elmesélte, Csőgér Bálint nagyvisnyói polgármester hívta, hogy mint szilvási tűzoltók segítsenek.

– Szivattyúzni kellett, de kiderült van nagyobb probléma is, ezért egy erőgépért visszamentünk. A környező hegyekben lezúduló csapadék okozta a villámáradatot, kettes fokozatú védekezést rendeltek el. Emberélet nem volt veszélyben, az anyagi javakat kell menteni. Ez egy kis közösség, épp ezért hatalmas az összefogás – mondta Szaniszló László.

Helyszíni fotóink is arról árulkodnak, hogy a hirtelen érkezett nagy csapadékmennyiség gyakorlatilag teljesen elöntötte az utakat, járdákat a településen.

Fotó: Ládi László/Heves Megyei Hírlap
Fotó: Ládi László/Heves Megyei Hírlap
Fotó: Ládi László/Heves Megyei Hírlap

A nagyvisnyói Vadász úton is tombolt a vihar szerdán délután. Beküldött videó.

Egy másik olvasónk pedig arról számolt be, hogy Kisfüzesen is jelentősen megemelkedett a vízszint a vihar miatt.

Földy Gyula fotója Kisfüzesről

Az idokep.hu előrejelzése szerint csütörtökön eleinte erősen, majd változóan napos-felhős időre van kilátás, és záporok, zivatarok ismét többfelé kialakulhatnak, helyenként továbbra is előfordulhat felhőszakadás, jégeső. A mérsékelt szél zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Hajnalban több helyen pára, foltokban köd képződhet. Kora reggel 15-20, napközben 27-32 fok várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában