eger

2018.01.23. 19:45

Ki mit tesz a Béke-telepiekért?

Nagy örömünkre riportunk kapcsán a ­városi szociális ellátórendszer szinte valamennyi szereplője megszólalt.

Barta Katalin

Beszámoltak arról, hivatásuk gyakorlása közben mi mindent tapasztaltak a Béke-telepen, s hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük. Az alábbiakban ezeknek a szakembereknek a véleményét szedtük csokorba.

Korábban számoltunk be a Béke-telepről, ahol sok ember egyetlen kívánsága: csak el innen egy élhetőbb, emberibb helyre. Megtudtuk, a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság több szakmai egysége is kapcsolatban áll a területen élőkkel. Szabó György, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint Perczéné Bocsi Orsolya, a Család- és Gyermekjóléti Központ ­vezetője arról számolt be, hogy a Béke-­telepről jelenleg közel harminc család veszi igénybe a szolgáltatásaikat, ­illetve érintettek valamilyen hatósági intézkedésben.

A központ ­esetmenedzserei a járási gyámhivatal határozata szerint, a szolgálat munkatársai pedig önkéntes jelentkezés­ vagy jelzés alapján kerülnek kapcsolatba a családokkal és igyekeznek koordinatív munkával az érintett családokat bevonva a gyermekek veszélyeztetettségét mielőbb megszüntetni. A gondok a leginkább a nagy számú igazolatlan hiányzásból, a korai iskolaelhagyásból, a szülők életviteléből és elhanyagolásból adódnak.

A szociális szakemberek rendszeresen járnak a lakosokhoz és segítik az önkormányzati szolgáltatások, valamint civil szervezetek forrásainak elérését. Az idei évben már tizenhárom esetben végeztek segély-, illetve adományközvetítést. Munkatársaik a szünidei étkeztetés ügyében – igénylési időszakban – minden jogosultat megkeresnek a Béke-telepen is, és segítenek a nyilatkozat kitöltésében, az igénylések leadásában. Tapasztalataik szerint a legtöbb ingatlanban bent van az áram és a működő, elektronikus eszközök sem hiányoznak.

A SZETA által működtetett adománypontban mindig nagy a forgalom Fotó: Barta Katalin

Perczéné a fentieket kiegészítette azzal, hogy a gyermekek elhelyezésére lehetőség van a város bölcsődéi­ben, ahol amellett, hogy a felvétel során előnyben kell részesíteni a ­rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult ­gyermeket, valamint a három vagy több gyermeket nevelő ­családok gyermekeit, mentesülnek mind a gondozási díj, mind az étkezési díj megfizetése alól is. A napközbeni­ gyermekfelügyelet keretében a gyermekek kísérése mellett az ellátás a szülő otthonában is nyújtható. Több felnémeti gyermekről gondoskodnak, a Béke-telepről már igényeltek napközbeni gyermekfelü­gyeletet is, de a szülő végül visszamondta a szolgáltatást.

Krinszkiné Dulai Judit, helyi­ óvodavezető azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években már törvény szabályozza a kötelező óvodába járást­, a gyermekek hároméves korától. Ez azt jelenti, amelyik napon a gyermek ­betölti harmadik életévét, óvodakötelessé válik. A szülők törvény adta ­kötelessége, hogy rendszeresen ­járassák a gyerekeket óvodába, a mulasztásokat­ pedig ­igazolni kell. Ha ezt elmulasztják, szabálysértést követnek el.

– Sajnos, az új szabályok ellenére több, az említett Béke-telepen­ lakó családnál problémát jelent, hogy ezt a kötelességet nem minden szülő teljesíti. Az elmúlt időszakban két-három családnál több igazolatlan hiányzás­ halmozódott fel, amit jelenteni kellett a megfelelő szerveknél – tette ­hozzá Dulai­ Judit­.

Az óvodavezető szavai szerint­ az óvoda napi tizenegy órát tart nyitva, reggel hat órától este öt óráig óvónői felügyeletet biztosítanak a gyermekek számára. A gondozási tevékenységeket képzett dajkanénik látják el, az óvodapedagógusok pedig a legkorszerűbb pedagógiai módszerekkel nevelik a gyermekeket, készítik fel őket az iskolára. Mindezek mellett a gyermek­pszichológus is rendszeres segítője a pedagógusoknak, családoknak.

A szegénység súlyos örökség

A Béke-telepi szegregátumban élők közül a Család- és Gyermekjóléti Központban jelenleg csupán négy család érintett hatósági intézkedéssel, ami a telepen lévő családok számához viszonyítva elenyészőnek mondható.

Ezekben az esetekben a központ esetmenedzserei igyekeznek koordinatív munkával az érintett családokat bevonva a gyermekek veszélyeztetettségét mielőbb megszüntetni. A terepen töltött ­szociális munka, a hosszú évek szakmai tapasztalatai alapján az is megállapítható, hogy a szegénység és az abból fakadó hátrányok gene­rációkon keresztül továbbörökítődnek, amit a szegregált környezet – például infrastrukturális ellátottság hiánya – még inkább mélyítenek.

A központ munkatársai egyébként segíteni tudják a korai időszakban kezdődő munkavállalást, a gyermekek intézményekbe való eljutását vagy akár az otthoni ápolást, gondozást is.

 

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában