eger

2017.10.20. 14:50

Közösen állnak ki a Biblia igazsága mellett

Megmutatják szeretetüket és hitüket.

Süli K.

Huszonnégy órán keresztül fognak bibliai részleteket felolvasni a megyeszékhelyen október 27-én és 28-án a Városházán, a Biblia Maraton keretein belül – jelentették be pénteken sajtótájékoztatón Egerben.

A felolvasásban hat egri evangéliumi közösség önkéntesei vesznek részt, de bárki ellátogathat az eseményre.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a felolvasás célja, hogy a résztvevők kiálljanak a Biblia igazsága mellett, és minél több emberhez juttassák el az élő Isten élő szavát.

Az országos szinten is egyedülálló programot október 27-én pénteken 13 órakor a Dobó téren nyitja majd meg Habis László, Eger polgármestere, ezt követően pedig a Városháza dísztermében kezdődik a huszonnégy órán át tartó felolvasás, melyet néhány óránként közös éneklés szakít majd meg. A felolvasásra bárki ellátogathat a helyszínre, de egy Dobó téren felállított sátorban kivetítőn is követhető lesz a rendezvény, valamint az interneten is közvetítik majd, a www.keresztenyek-egerert.hu honlapon.

Petz Zoltán, a kezdeményezésben résztvevő Dávid Hősei Gyülekezet vezetője elmondta, az eseményen az önkéntesek az Újszövetséget valamint a Zsoltárok könyvét fogják felolvasni, egy különteremben pedig további önkéntesek Egerért, és annak lakóiért imádkoznak majd. Kiemelte, a lelkes szeretet és hit hívta életre a maratont, valamint a Reformáció ötszázadik évfordulója. Bár a hat közösség különféle történelemre tekint vissza, és alkalmaik is különbözőek, úgy érezték, mint Jézus Krisztust követő gyülekezetek, egységben kell megmutatniuk a szeretetüket és a hitüket.

A szervezők abban bíznak, hogy az esemény sokakra hatással lesz, és ezentúl még többen olvassák majd a Bibliát, ezáltal pedig Isten igéjét.

Süli K.

Címkék#egér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában