2018.01.23. 13:50
Magányosnak lenni nem jó, a közösséghez tartozás sokat segít
Zsíros kenyér és gezemüze – tessék venni! Kínálnak a klubtagok, amikor megérkezem a művelődési házba és leülök a megterített asztalhoz. A menü állandó a szerdánkénti összejöveteleken, ahová immár több mint harminc éve minden héten összejönnek a Függetlenek és Egyedülállók Klubjának tagjai.
Tóth Istvánné, Klárika a kezdetektől fogja össze a csoportot, amely mára már egy igazi nagy baráti társasággá formálódott. Jelenleg mintegy negyvenöten vannak, a városból és környező településekről.
– Együtt járunk kirándulni, voltunk már Szegeden, Kecskeméten is, de sokszor megyünk egymáshoz egy kellemes hangulatú nyársalára vagy kemencében rétest sütni, eljutottunk külföldre is közösen és Hajdúszoboszlón is nyaraltunk már együtt – sorolja Klárika a programokat, ám mondja is, nem jut most hirtelen minden eszébe. A teremben mintegy húsz körüli a létszám, de folyamatosan érkeznek. Nők és férfiak egyaránt. A csapat érdeklődő, jó kedvű, mindannyian beleszólnak a beszélgetésbe, élményeket mesélnek, nosztalgiáznak. Van miről, az eltelt három évtizedben nemcsak az idejüket osztották meg egymással, hanem az örömüket, bánatukat is.
– Ennek a csapatnak nagyon nagy az életigenlése – mondja Hidegkúti Istvánné, aki 2002-ben csatlakozott a klubhoz. – Egy kirándulás alkalmával ismertem meg a tagokat, nagyon magával ragadó volt a jókedvük, a segíteni akarásuk. Akkoriban nagyon egyedül éreztem magam, így úgy gondoltam, ha hazajövünk felkeresem a klubbot. Azóta is itt vagyok. A gyermekeim is tudják, szerda délután nem érek rá. A mai napig úgy érzem, ha rossz kedvem van és ide eljövök, biztos, hogy vidámabban távozok! – meséli mosolyogva.
– Valamennyi tagunk átesett már egy-egy krízisen, egyedülállónak, magányosnak pedig nem jó lenni – szól hozzá a klubvezető. – Egy közösséghez tartozás, a meghallgatás és a figyelem sokat segít és itt mi tényleg meghallgatjuk egymást. Nem termelünk profitot, ez igaz, ám az elmúlt évek alatt számtalan embernek tudtunk segíteni. Mindenkinek van feladata is, van aki a terítőket varrja, aki beszerzi az uzsonnáhozvalót, van pénztárosunk is – sorolja.
– Itt együtt adtuk már férjhez a gyerekeinket, sőt a tagjainkat is, mert vannak köztünk olyanok is, akik itt ismerkedtek meg, de ez nem egy társkeresőklub – szögezi le gyorsan Tóth Istvánné. – Őszintén tudunk nevetni, sírni és talán ez a titka annak, hogy ez a közösség ennyi éven át aktívan a mai napig működik – teszi hozzá.
Megtudom a tagoktól azt is, szívesen kártyáznak és társasjátékoznak, de mindig megemlékeznek az ünnepekről is. A múltban volt, hogy százötven tagot is számlált a közösség, sokan a kezdetektől itt vannak, így az átlagkor is ötven év feletti, ám bárki csatlakozhat hozzájuk, ők jókedvvel és zsíros kenyérrel biztos megkínálják az érkezőt.
