mátra

2017.07.23. 19:46

Ismeri a Mátra minden zegzugát

A most 19 éves Demecs Norbi mindig is széles érdeklődési körrel rendelkezett, de főként a kommunikáció és a természetismeret foglalkoztatja. Neve ismerősen csenghet az internet-felhasználók körében, ugyanis több, Mátrával kapcsolatos oldalt szerkeszt. A túravezetést 16 esztendősen kezdte.

Szomszéd Eszter

Demecs Norbi ma már az egyik mátraszentimrei hotel állandó külsős programszervezője, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Galyatető Turistacentrum túravezetője, a Fogadj örökbe egy hegyet! program koordinátora, a Természetjáró.hu egyik tartalomszerkesztője, túrablogger és a több mint 20 ezer követővel rendelkező I love, Mátra vezetője. Hogy honnan jön ez a nagy természetszeretet, arról ő mesélt a Heolnak.

Hasonlóképp, akárcsak a Gyűrűk Urában

– A Mátrához való kötődésem a szüleimtől származik – mesélte. – Édesapám igazi hátizsákos, bakancsos túrázó volt. Barátaival gyakorta jártak Budapestről Gyöngyösre, ahonnan aztán gyalogosan mentek fel a hegyekbe. Ilyen alkalmakkor sátorban, esőházakban, esetleg kulcsosházakban, esetenként a szabad ég alatt aludtak. Tüzet raktak, maguknak készítették az ételt, az összegyűlt szemetet felváltva vitték ki az erdőből, s gyakran közhasznú tevékenységeket folytattak. Apa ezen történetek, a kalandjai elmesélésével szerettette meg velem a Mátrát. Gyakran vitt el azokra a helyekre, ahol ő is járt. Kicsit a Gyűrűk Ura történetéhez hasonlítanám a gyermekkorom, mint amikor Bilbo mesélt kalandjairól Frodónak – fogalmazott így Norbi, aki édesapjával máig járja a természetet, de emellett emlékhelyeket újítanak fel és megtisztítják a turistautakat is. Érdekességként azt is hozzáfűzte, hogy „már az anyatejjel is szívta magába a Mátra szeretetét”, ugyanis kéthetes korában az Ilona-völgyi Szent István-csevicéhez vitték kirándulni a szülei.

Norbival édesapja szerettette meg a Mátra hegyeit
Fotós: Beküldött

Több mint 22 ezer követője van

Megtudtuk továbbá, hogy az internetes tartalomfejlesztésre ugyancsak az édesapja biztatta.

– Három esztendeje a Szeretlek, Magyarország! hirdetett adminisztrátor-felvételt, melynek szerkesztési lehetőségében a már akkor is ismert I love, Mátra kezdeményezés is helyet kapott. Jelentkeztem, majd néhány nap múlva már jött is a visszaigazolás, hogy sok-sok jelentkező közül én kaptam meg a szerkesztési jogot. Azóta már több mint 22 ezer Mátra-rajongót sikerült összegyűjtenem a mára legnagyobbá vált mátrai online közösségi oldalon – büszkélkedett a fiú.

Ám Demecs Norbi nemcsak a világhálón keresztül, hanem természetesen személyesen is szerette volna átadni a Mátra szeretetét másoknak, s valójában ezért jelentkezett túravezetőnek.

– Eddig majd’ háromezren tartottak már velem, megközelítőleg 90–100 túrán, és sok ezer kilométeren vagyunk túl – avatott be az ifjú Mátra-rajongó. – A nyár végén viszont lezárul egy korszak, úgy hiszem, megtaláltam az utamat. Változtatni szeretnék, de a terveimről nem árulok el többet. Annyi bizonyos, hogy szeptembertől egy ismerősnek tűnő, titokzatos idegenként térek majd vissza a túracsapatok élére.

Néha túl kell látni a csúcson

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy neki melyik a kedvenc helye.

– A Mátra minden zuga valóságos csodát rejt. A könnyen megközelíthető kirándulóhelyektől a vadregényes tájakig igazából minden megtalálható itt – magyarázta. – Szeretem hazánk legmagasabb pontját, Kékestetőt, de azért néha túl kell látni a csúcson, hogy mélyebbre merülhessünk. Számos szemet gyönyörködtető, tényleg varázslatos hely van a Mátra eldugottabb részein, ilyen például az Eremény-tető, a Csörgő- vagy a Závoz-szurdok, a Gazos-kő, a Kékes-Észak erdőrezervátum, a Fekete-tó, az Orosz Mátyás-szikla, a mátrakeresztesi vízesések, a Nagy-Halmaj-rét, a Széles-kő vagy éppenséggel a Cser-kő, de sokáig sorolhatnám még azokat a helyszíneket, amelyeket mindenképpen érdemes felkeresnie annak, aki megfordult itt.

Hétből öt napot a hegyekben tölt a fiatalember

Norbi szervezett túrái közé tavaly ősszel vette be a kalandtúrákat, amelyeket imádnak a résztvevők. – Ezek lényege, hogy a túrázókat olyan kevésbé ismert helyszínekre vezessem, amelyekhez gyakran útvonal sem vezet, megközelítésük kihívásokkal, igazi kalandokkal jár, hatalmas sziklákon, patakokon, kidőlt fákon vagy szurdokokon keresztül – avatott be. Megtudtuk azt is, egy héten öt napot biztos, hogy a Mátrában tölt, és ez idő alatt többnyire dolgozik, túrát vezet, partnerségi kapcsolatokat épít, cikkeket ír. Hetente átlagosan 80–120 kilométert tesz meg, de szeretné ezt a számot 150–200 kilométerre javítani. – Legszívesebben a családommal túrázok, de a szervezett túráimon összegyűlt csapatok tagjaival is hatalmas élmény a kirándulás. Minden percét imádom ezeknek a napoknak, mert a „közönségemtől” rengeteg energiát, szeretetet kapok – mondta.

 

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában