poroszló

2017.11.22. 14:58

Bicikliút ível majd a folyó felett

Több mint kilenc kilométeres új kerékpárút-szakasz épülhet Poroszló és Tiszafüred között, jelentette be szerda délelőtt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, és Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Tisza hídja előtt.

J. H.

Kerékpárral érkeztek, nagy bejelentést tettek Fotó: Berán Dániel

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: az új szakasz megépítésével céljuk, hogy a hazánkban igen kedvelt biciklis közlekedés, turizmus infrastruktúráját fejlesszék. Említette az Eger és Egerszalók közé tervezett bicikliutat is, mely megvalósításáról döntés még nem született.

Biztosan megépülhet viszont az a kerékpárút, mely – mint ahogy Révész Máriusztól megtudhattuk –, Poroszló Tisza-tó felőli részétől indul, átível az Eger és a Szomorka patakon, valamint a Tisza-folyón – a Tisza hídja mellett konzolos szerkezettel egy új híddal –, az Öblítő csatornán, s a tiszafüredi Arad utcáig tart. A kivitelezése több mint hárommilliárd forintba kerül, s várhatóan 2019 júniusának végére készülhet el.

Kerékpárral érkeztek, nagy bejelentést tettek Fotó: Berán Dániel

Poroszló és Tiszafüred polgármesterei a biztonságos közlekedést, a turisztikai látogatottság növekedésének lehetőségét emelték ki az út megépülésének előnyei közül.

J. H.

Címkék#Poroszló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában