Gyöngyös

2017.09.24. 15:31

A legmodernebb kiállítási technikák háromszázmillióból

Kettős születésnapot ünnepelt a hét végén a Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma. Nyílt nappal, időszaki kiállítással, színes programokkal és szakmai konferenciával készültek, s bejelentették a múzeum legújabb fejlesztését is.

Hliva Éva

Ingyenes a hét végén a belépés a Mátra Múzeumba, ugyanis a szervezők a látogatóknak nagyszabású programsorozatot készítettek elő. Az intézmény szombaton ünnepelte megalakulásának 130. és újranyitásának 60. évfordulóját – tudatta Fodor Rozália, muzeológus, a Mátra Múzeum főosztályvezető-helyettese.

– Nyílt nappal, illetve egy időszaki kiállítással is készültünk, amely a múzeum hatvan évét öleli fel a gyűjtemények segítségével – ismertette a kínálatot a szakember. – Az udvaron és természettudományi pavilonban pedig a látogatók olyan szervezetek, csoportok kiállítósátraiban fordulhattak meg, amelyekkel a múzeum az elmúlt évtizedekben szakmai kapcsolatba került. Délelőtt konferenciát is tartottunk a kastély épületében, ahol elismert szakemberek, a jelenlegi és az egykori intézményvezetők tartottak előadásokat a múzeum szerepéről a közösség életében.

A múzeum kertjében és a pálmaházban ezen a napon lovakat és egzotikus állatokat is lehetett simogatni, kutyákat örökbe fogadni, de ügyességi játékokkal, tudományos foglalkozásokkal is várták a gyerekeket. Kitelepültek többek között a Bükki Nemzeti Park, a jászberényi Sasközpont munkatársai is, de a városi és múzeumi könyvtár is egy-egy standdal készült.

A múzeum számára azonban, a több száz látogatón túl, az igazi ajándék egy – a napokban bejelentett – nyertes EFOP-os pályázat volt. Ennek segítségével egy olyan élményteret valósíthatnak meg a közeljövőben, amely Magyarországon unikális még és Közép-Európa országaiban is kevés ilyen található – fogalmazott Dr. Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese.

– A Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány és a Magyar Természettudományi Múzeum konzorciumában által elnyert 297 millió 587 ezer forintos forrás lehetővé teszi – közölte a főigazgató-helyettes –, hogy olyan magas szintű interaktivitással rendelkező bemutatótermet hozzunk létre tagintézményünkben, amely a környéken, de az országban is a legmodernebb technikákkal mutatja be a múzeumi gyűjteményeket.

Ismertette: az Orczy kastélyban található jelenlegi őslény- és ásványtani kiállítás termeit újítják fel és alakítják ki élménytérré, ez csaknem öt helyiséget érint. A pályázat célja, hogy a természettudományos oktatást segítse, így majdnem húsz helyi és környező település oktatási és nevelési intézményeiből jöhetnek ide tanulni a legmodernebb eszközökkel a gyerekek.

Lapunk kérdésére elmondta azt is, hogy az ismeretterjesztő élményközpont kialakítását 2018 október végéig befejezik. Újabb gyűjteményeket nem terveznek beszerezni, de a pályázatnak köszönhetően a meglévők egészen biztosan gyarapodnak majd, ahogy több múzeumpedagógusra is szükség lesz, illetve a továbbképzésükre is jut keret az összegből – jelentette ki a szakember.

A születésnap pedig nem maradhatott el torta nélkül, az egész napos rendezvény zárásaként a múzeum ünnepi tortájából a látogatóknak is jutott egy-egy szelet.

Hatvan esztendő története

A szakmai konferencián dr. Fűköh Levente egykori igazgató az intézmény történetét mutatta be. Beszámolóját az 1887-es Hanák Kolos által megalakított Mátra Osztály ismertetésével indította. Elmondta, az akkori intézmény 1896-ban belépett a megyei tanszermúzeumba, ám a fúzió csak 1909-ig tartott. Az 1917-es nagy gyöngyösi tűzvészben számos tárgy lett a lángok martaléka. Mérföldkő volt a Guba Pál, egykori piarista főgimnáziumi igazgató által az 1931-ben újjászervezett múzeum. 1944-ben kikerült egy tábla: front miatt zárva felirattal. 1951 és 1985 között új névvel, új múzeum állt fel. 1957. július 21-én nyílt meg az Orczy kastélyban az első kiállítás. 1970 -ben érkezett a mamut és vele együtt a nagyszabású természettudományi kiállítás. Ezt követően fokozatosan alakult ki a ma ismert múzeum.

Hliva Éva

Címkék#gyöngyös

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában