eger

2017.08.17. 15:39

Bemutatkoznak újra a népzenészek

Az Egri Népzenei Gála és Aranypáva Nagydíjas Versenyt ismét megrendezik augusztus 26–27-én, szombaton és vasárnap a Bartakovics Béla Közösségi Házban és a belvárosban.

V. M.

Az Egri Népzenei Gála és Aranypáva Nagydíjas Versenyt ismét megrendezik augusztus 26–27-én, szombaton és vasárnap a Bartakovics Béla Közösségi Házban és a belvárosban, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA), az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) és a Cantus Agriensis Kulturális Egyesület szervezésében. Az országos találkozón magyar és nemzetiségi népzenei együttesek mutatkoznak be, s szaktekintélyekből álló zsűri értékeli a produkciókat. A fesztivál fontos része a szombat délutáni és esti szakmai fórum, amelynek a célja, hogy a hagyományos népzenei ismereteken túl az együttesek és vezetőik közművelődési ismeretekkel is bővítsék tudásukat. Az utolsó napi gálaműsorról rádiófelvételt is készítenek.

Az első napon 10 órától a Végvári vitézek terén lesz az első hangverseny, délután háromtól a második. Ezután rendezik meg a közösségi házban a népzenei fórumot. Vasárnap fél 10-től újabb koncertet hallhat a közönség az EKMK Knézich utcai telephelyén, végül ugyanitt 15 órától lesz majd a gálaverseny.

V. M.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában