hatvan

2018.01.19. 17:15

Repülőgép és tank után gőzmozdonyok a Népkertben?

Ha a költségek rendelkezésre állnak, gőzmozdonyokat állíthatnak ki a hatvani Népkertben. Valaha már állt itt tank és repülőgép is.

Tari Ottó

Érdekes kezdeményezésről tájékoztatta portálunkat a napokban Horváth ­Richárd hatvani polgármester. ­Közölte: akár már ebben az évben a Népkertbe szállíthatják azt a két gőzmozdonyt, amelyek jelenleg­ a rendezőpálya-udvaron állnak. Az egyiket nemrég újították fel önkéntesek, a másikon pedig jelenleg is dolgoznak a Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Alapítvány munkatársai. Igaz, a városvezető hozzátette azt is: az ötlet jelenleg még az előkészítés első fázisánál tart, mivel a gőzösök áttelepítése költséges művelet, ezért vélhetően támogatókra is szükség lesz a megvaló­sításhoz. ­Horváth Richárd­ szerint az elképzelés alkalmazkodna a település múltjához, vasutas hagyományaihoz, s újabb idegenforgalmi látványosságot kínálna a máshonnan ideérkezőknek is.

A Bumbardó hatalmas méreteinél fogva igazi látványosság lehet, bár átszállítása nem lesz egyszerű „mutatvány” Beküldött fotó

Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a Népkert korábban is helyet adott a közlekedéssel kapcsolatos műtárgyaknak: még napjainkban is látható annak a keskenyvágánynak és aszfaltcsíknak a maradványa, amelyek egy közlekedési park részét képezték. Igaz, csak kerékpárral lehetett haladni a bitumenen, de az ­1960-as években sok gyermek sajátította el itt a KRESZ alapismereteit. És bizony, volt időszak, amikor más „járművek” színesítették a Zagyva-parti terület látványát: egy kiszuperált harckocsit, valamint egy repülőgépet is felállítottak, hogy – alkalmazkodva a szocialista éra „ízléséhez” – ezek jelentsék a mementót a pihenni vágyók vagy a futballmeccsre látogatók számára.

A Bumbardó már készen áll

A Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Alapítvány ­2016-ban összefogást hirdetett a hatvani állomáson évtizedek óta leromlott állapotban veszteglő, 520,075 pályaszámú mozdony felújításáért. Az önkéntesek azonnal nekiláttak a munkának. A legtöbb problémát a rozsda jelentette, de a lelkesedés nem csökkent. Szombatról szombatra – sőt, olykor hétköznapokon is – sorra érkeztek a segíteni vágyók, hogy megmentsék az utókornak a Bumbardó névre „keresztelt” mozdonyt. Ez sikerült is, immár újra régi pompájában áll a monstrum. Hatalmas méreténél fogva aligha lesz egyszerű a Népkertbe szállítása, feltehetően ideiglenes sínpár építésére is szükség lehet, ha csak nem szerelik szét elemeire…

A Truman is megszépülhet

Egy „leharcolt”, erősen ­korrodáló, szürkés gőzmozdony is áll a vasútállomás területén. A vakvágányon posztoló 411,264-es – a masiniszták által Trumannak becézett – gőzmozdonyt a második világháború idején gyártották az Egyesült Államokban. Akkoriban Európában a bombázások miatt hiány volt az ilyen mozdonyokból, így nagyon sok hasonló érkezett a kontinensre. Magyarország összesen 510-et kapott, mára azonban csak három darab maradt belőle, az egyik éppen Hatvanban. Jó hír, hogy a Truman nem pusztul tovább. A Bumbardó megmentéséhez ­hasonlóan önkéntesek vették kezelésbe a gőzmozdonyt. Ha végeztek a munkálatokkal, ez a gőzmozdony is a helyi értéktárat gyarapíthatja majd – a Népkertben.

 

Címkék#hatvan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában