Olvasónk írta

2018.01.20. 07:00

Rombolás, halál, rettegés az évbúcsúztatón

A tűzijáték, a petárdázás megkeseríti a kutyatartók életét.

Nádasné Budinszky Mária

Ami a buli hangulatát fokozza, az sokak számára megkeseríti az életet. A kisgyermekesek, a kisállattartók már rettegnek a szilvesztertől Fotó: Shuttestock

Idén is – mint minden évben szilveszterkor – rombolás, szenvedés és halál járt a tűzijáték (és a már betiltott petárdázás) nyomában. Egyre többünknek családtagjai, hűséges jóbarátai a kutyusok, ­cicák, madarak stb. Szilveszter után sok-sok „csonka család” marad. Szerte az országban közös gyertyagyújtással emlékez(t)ünk az áldozatokra.

A kilőtt rakéták a lakosságnak is súlyos egészségkárosodást okoznak. Az ultrafinom részecskék képesek húsz perc alatt a tüdőből a véráramba jutni. Körülbelül 24 óra alatt lerakódik az érfalakon, olyan helyeken, ahol gyulladásos folyamat van. A légszennyezést mérő automaták csúcsra járnak szilveszterkor. Például Budapesten a XI. kerületi Kosztolányi téren 2017. december ­31-én­ délután három órakor 15 mikrogramm/köbméter volt a légszennyezettség, míg éjjel két órakor már 525 mikro­gramm/köbméter! Az utóbbi tízszerese (!!) az egészségügyi határértéknek. (Forrás: Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat.) Ezt az állapotot tudatosan előidézni, vajon helyes ez? Csak kérdezem…

Belenéztem az óévbúcsúztatón a kutyáim rémült, szenvedést tükröző tekintetébe, hallom a történeteket pici gyerekekről, akik szilveszter óta bepisilnek, szívbetegekről, akik rosszul lettek a stressztől. Vállamon zokognak a gazdik és a menhelyek dolgozói keserűen számolnak be az elárvult kutyusokról. Erdészektől hallom, hogy a madarak és az erdők vadjai rémületükben nekirohantak a fáknak és csak szétroncsolódott testük emlékeztet a szilveszteri vigadozásra.

Ami a buli hangulatát fokozza, az sokak számára megkeseríti az életet. A kisgyermekesek, a kisállattartók már rettegnek a szilvesztertől Fotó: Shutterstock

Az emberek döntő többsége szeretné, ha törvény születne a tűzijáték megszüntetéséről is. Hiszen, akik egész évben keményen dolgoznak, az év végén pihenésre, nyugalomra vágynak. Nem háborúra! Jelenleg sajnos nincs ilyen jogszabály. Pedig a törvényi szabályozás (és annak komolyan vett betartatása) nagyságrendekkel mérsékelhetné a tiltott tevékenységet.

Végül néhány konkrét eset az idei szilveszter szomorú statisztikájából: nyolcéves kislány súlyos égési sérülésekkel került kórházba; Pesten egy ház kigyulladt a tűzijátéktól, a hazatérő tulajdonosok csak a porig égett lakást találták; Szendike, a kis kölyök­kutya – bár biztonságot nyújtó lakásban volt – mégsem élte túl a szilvesztert, a folyamatos robbantgatás miatti pániktól leállt a szíve; Alex, a gyönyörű skótjuhász rémületében kirántotta fejét a nyakörvből, felugrott egy épp induló vonatra és számára ez volt a végállomás; Csibe­, a kétéves kislány tacsikeverék autó alá rohant és soha többé nem játszik kékpöttyös labdájával.

A háborúban a bombák vijjognak úgy, mint a tűzijáték, a puskák ropognak úgy, mint a petárdák. Feltehetően az emberek egy maréknyi csoportja élvezi ezeket a brutális hangokat. De vajon erkölcsileg helyes-e az élvezet kielégítése, ha ezzel más élőlényeknek szenvedést és halált okozunk? Vajon az élvezkedéshez vagy a szenvedésmentes élethez ­való jog az erősebb? Csak kérdezem.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában